A BOLONDOS LIZA (Szavak száma: 1786)
Egy ember feleségül vett egy fiatal nőt, aki szép volt ugyan, de nem valami okos a beszédje, a munkában meg éppenséggel nem volt sem ügyes, sem tanulékony. Mikor túl voltak a lakodalmon, és elkezdődtek a hétköznapok, azt kérdezte férjétől:
- Milyen munkához fogjak?
A férfi kicsit meghökkent, és azt gondolta:
- Na, ez aztán jól kezdődik! Ha annyi esze sincsen, hogy munkát találjon magának a házban, akkor leszek én csak vele bajban!
De eltitkolta rosszkedvét, szépen, barátságosan beszélt a feleségével, ahogy az már a házasság első napjaiban történni szokott:
- Menj át a szomszédasszonyhoz, lelkem, s nézd meg, hogy az mit csinál, aztán te is úgy tegyél! - Azzal becsukta az ajtót, és elhajtatott fáért.
Az ifjú menyecske nyomban átment a szomszédasszonyhoz megnézni, hogy mit dolgozik. Az éppen abban fáradozott, hogy a régi kemencéjét szétszedje, és újat rakjon.
A fiatalasszony hazasietett, ő is szétszedte a vadonatúj kemencéjüket, hogy majd újat rakjon. Mivel azonban sohasem látott még ilyen munkát, mindent rosszul csinált, így azután persze semmi sem lett az egészből.
Mikor a férje hazaért, és látta, mit csinál a felesége, csak a fejét csóválta, mondván:
- Ejnye, feleség, mit műveltél?
- Hát csak azt, amit te mondtál. A szomszédasszonyunk is ezt csinálta!
Az ember belátta, hogy itt nem segít a sok beszéd. Nagy fáradsággal újra rendbe hozta a kemencét, de ez csak amolyan egyebugya munka volt, mert az asszony mind eltörte a téglákat.
Másnap az ember újra kihajtott az erdőre fáért, és mivel az asszony megint csak nem tudta, mitévő legyen, hanem tőle kérdezte, hogy hát milyen munkához is lásson, ismét azt mondta neki: nézze meg, mit csinál a szomszédasszony. A szomszédasszony pedig éppen mosott a teknőben, és akkor öntötte rá a forró lúgot a ruhára.
Az ifjú menyecske is fogott otthon egy sajtárt, és mivel nem volt mosnivaló ruhája, fogta a férje bundáját és csizmáit, belerakta a dézsába, és forró lúgot öntött rá, úgyhogy a bundáról levált a prém, a bőr pedig elégett. Mikor ki akarta szedni a dézsából a holmit, szétmállott a kezében.
A férje késő este ért haza, és rémülten látta, hogy mit csinált a felesége. Kedvetlenül csóválta a fejét:
- Asszony, asszony, nem jól van ez így! Mit csináltál már megint?
- Hát csak azt, amit a szomszédasszony. Hiszen te mondtad, hogy ugyanazt csináljam, amit ő!
Mivel azon, ami megtörtént, változtatni már nem lehetett, a férfi jobbnak látta hallgatni. Magában azonban azt gondolta:
- Hová vezet mindez? A feleségem ostobasága párját ritkítja!
Másnap igyekezett gyorsan elmenni hazulról, mert nagyon kedvetlen volt. A felesége azonban utána kiáltott:
- Mit munkálkodjak máma?
- Semmit!
Akkor azonban eszébe jutott az embernek, hogy a szomszédasszony sem fog azért mindennap kemencét rakni meg ruhát szapulni. Ezért aztán visszaszólt:
- Nézd meg, mit csinál a szomszédasszony!
A menyecske átszaladt, és látta, hogy a szomszédasszony éppen káposztát főzött. A káposzta tetején egy darabka szalonna pirult.
A bolondos Liza hazaszaladt, mivel azonban a házban egyetlen fazékban sem talált káposztát, fogott két oldal szalonnát, apró darabokra vágta, aztán kiment a kertbe, és minden fej káposztára tett egy darab szalonnát. Káró, a házőrző kutyájuk persze nagyon megörült ennek, és nyomban nekilátott, hogy egyik darab szalonnát a másik után bekapja. Ezt látva a bolondos Liza rászólt a kutyára:
- Hohó, hát ezt már nem!
Megfogta a kutyát a nyakörvénél, bevonszolta magával a házba, és odakötötte a pincében a boroshordó csapjához. Eközben azonban mindkét szomszédjuk kutyája átugrott a kert sövényén, mind megették a szalonnát, és aztán eltűntek.
A szegény Káró nyála azonban szintén változatlanul csorgott a finom szalonna után, amit már egyszer megkóstolt. Addig ugrált, kapálózott, amíg egyszer csak kirántotta a csapot a hordóból. Azzal kiugrott a pincéből, és a kötélen maga után húzta a csapot a kertbe.
Az asszony meglátva, hogyan ömlik a hordóból a bor, összecsapta a kezét, és így kiáltozott:
- Jaj, jaj, csak abbahagyná már, és ne folyna tovább!
De bizony a bor csak folyt tovább mindaddig, míg végül egyetlen csepp sem maradt a hordóban. Akkor aztán a menyecske megkönnyebbült szívvel megszólalt:
- Hála istennek, hogy végre nem folyik már több!
Hanem most aztán hogyan szárítsa fel a nedves padlót? Törte a fejét, addig törte, míg szerencsére eszébe jutott az a két zsák liszt, amit az ura hozott előző nap a malomból. Gyorsan elkezdte szórni a lisztet, míg csak a két zsák ki nem ürült, és a padló fel nem száradt.
- Igazán boldog lehet a férjem, hogy ilyen okos felesége van! - mondta magában nagy megelégedéssel.
Mikor aztán este hazajött a férje éhesen, és meghallotta, hogy megint mi történt, még az esze is megállt. Végre mély lélegzetet vett, és így szólt:
- Asszony, asszony, hogy lehetsz ilyen rettentő okos? Én ezt már nem sokáig bírom, hiszen maholnap tönkrement ember leszek!
Következő nap korán elment.
- Hát ma mit dolgozzak? - kiabált utána a felesége.
A férfi nagy zavarban volt. Semmit, akarta mondani, mert attól rettegett, hogy még nagyobb őrültség juthat az asszonynak eszébe. Azt sem akarta most már mondani, hogy figyeljen a szomszédasszonyra, az mit csinál, mert ebből eddig még mindig csak baj lett.
- Nézd - mondta -, a kemence mögött van egy fazék tele tökmaggal, vigyázz rá nagyon, nehogy elvesszen!
- Jól van, jól van - felelte az asszony.
Azzal a férfi megint elhajtott fáért. Abban a fazékban pedig a férj teljes öröksége és megtakarított vagyona volt csillogó aranyakban, csupán azért volt a tetejére szórva egy marék tökmag, mert azt gondolta az ember, hogy a tökmagos fazékban fogják a tolvajok a legkevésbé keresni a pénzt, és addig senkinek sem jut eszébe tökmagot lopni, amíg valami jobbat találhat.
Ekkor azonban az történt, hogy egy székely jött a faluba kukoricakásás fazekakkal meg egyéb más cserépedényekkel, és kirakta a cserére szánt fazekait. Mindenfelől odasereglettek az asszonyok: az egyik búzát hozott, a másik rozsot, a harmadik kukoricát, meg ehhez hasonlót, és minden fazék ára fejében félig, vagy egészen, vagy akár kétszer is megtöltötték az edényt aszerint, ahogy megegyeztek a fazekassal, illetve aszerint, hogy tiszta vagy szemetesebb gabonát kínáltak az áruért.
Az ifjú menyecske is odafutott, és látta, hogyan vásárolnak a szomszédasszonyai. Ő is szeretett volna valamit venni, de hát nem volt a háznál egy szem gabona sem otthon.
Akkor eszébe jutott a tökmag. Bánatos hangon kérdezte a székelytől, nem adna-e neki fazekat a tökmagért cserébe? A székely először nemmel válaszolt. De mivel az asszony folyton a fülébe siránkozott, végül is azt mondta:
- Na nem bánom, eredj és hozd ide!
Arra gondolt, hogy a gyerekeinek majd örömet szerez vele, és mivel úgy erőltették rá, hát remélte, hogy olcsón megkaphatja.
Az asszony megállás nélkül szaladt hazáig, és nemsokára vissza is ért a tökmagos edénnyel. A székely kis ideig kotorászott a tökmagban, hogy lássa, elég száraz és ép-e. Egyszer csak aztán észrevette, hogy a tökmag közül aranyak csillognak elő. Uccu, nyomban kezébe csapott a menyecskének:
- Mivel ilyen szép száraz ez a tökmag, hát cserébe neked adom az összes fazekamat!
Nem is akadt boldogabb asszony az egész faluban a bolondos Lizánál! Haza akart szaladni, hogy kosarat hozzon az edénynek.
- Semmi szükség rá! - mondta barátságosan a székely. - Majd arra hajtok a szekeremmel, és hazaviszem neked az edényt.
- Ó, de jó ember vagy te! - kiáltotta elragadtatva a menyecske. - Mire odaérsz, addigra kitakarítom a házat.
Ezzel az asszony elszaladt.
A székely a bajuszát pödörte, és úgy nevetett magában, mintha tíz vasárnapja következne egymás után, mert ilyen boltot biz’ isten még soha életében nem csinált. De biztos, hogy a bátyjai sem, pedig mindannyian elég régóta kereskedtek a szászok lakta vidéken kukoricakásás edényeikkel.
Gyorsan befogta sovány lovacskáit, elhajtott az asszony házához, ott lerakta az összes edényt, és úgy elvágtatott a hegyeken túlra, mint a szélvész, mert észrevette, hogy az asszony nincs egészen eszénél, és joggal tartott tőle, hogy ha a férj közben haza találna érni, még meghiúsítaná ezt a remek üzletet.
Az asszony pedig nagy örömében egyenként fogta a fazekakat, és körülaggatta velük a falakat. Végül még egy kicsike fazék maradt a kezében, de annak már nem akadt több szeg a falon, ezért Liza rákiabált a többi fazekakra:
- Adjatok már egy kis helyet ennek a szegény kis fazéknak!
De a fazekak nem hallgattak a felszólításra, hiába kiabált Liza.
Erre aztán elfutotta a méreg, fogott egy dorongot, és mind leverte a fazekakat, a kicsike fazekat meg azon nyomban felakasztotta, és boldogan táncolta körbe a szobát:
- Úgy kell nektek! Így jár az, aki nem fogad szót! Hadd legyen ennek a kicsinek is jó dolga!
Miközben így beszélt magában a darabokra tört fazekakhoz, hazajött a férje. Az asszony nagy boldogan elmesélte neki, hogyan cserélte el azt a vacak tökmagot fazekakra, és azután hogyan büntette meg a gőgös nagy fazekakat, amiért nem akartak helyet adni annak a szegény legkisebbiknek.
- Asszony, asszony! - kiabált rá a férje. - Meg kell bolondulni attól, amit te művelsz! Ó, jaj! Az egész keserves munkával szerzett vagyonom meg az örökségem is odavan! Merre hajtott el az az ember?
- Arrafelé! - mutatta az asszony az irányt.
- Merre?
- Hát arrafelé! - kiáltotta a menyecske, ismét másik irányba mutatva.
- Merrefelé?
- Erre! - és azzal egy harmadik égtáj felé mutatott.
- De hát mondd meg már végre pontosan, merre ment?
- Hát erre! - és azzal megint másik irányba mutatott az asszony a kezével.
A szerencsétlen férj úgy érezte, hogy ég a talpa alatt a föld, és menten megnyílik alatta. Szeretett volna utánairamodni a székelynek, de hát most melyik úton is induljon el a végén?
- Gyere velem, keressük meg azt az embert! - kiáltott rá a feleségére, és elszaladt az orra után, nyomában az asszonnyal.
A legközelebbi hegytetőn hátrafordult, és odakiáltott a menyecskének:
- Fussál vissza, mert a házajtó nyitva maradt! Zárd be, mert különben még képesek mindenünket ellopni!
Az asszony visszament, de mivel mindig fordítva akarta bedugni a kulcsot a zárba, és így persze nem is tudta bezárni az ajtót, leakasztotta az egészet, és a vállára vette, aztán zihálva futott a férje után, hogy csak úgy patakzott róla a verejték.
Már messziről elkezdett kiabálni, mikor meglátta a férjét:
- Várj meg, kedves férjem, és zárd be te az ajtót, mert én nem értek hozzá!
A boldogtalan férj erre már képtelen volt türtőztetni magát, dühe és türelmetlensége elérte tetőfokát:
- Eredj, te ostoba! - mondta neki. - Menjél, amerre akarsz. És soha többet ne halljak rólad!
Magában pedig azt mormolta:
- Most már elhiszem, hogy igaza volt öregapámnak, aki mindig azt mondotta: „Egy ostoba feleség rosszabb, mint a pestis! Több bajt okozhat, mint víz és tűz együtt! Ég óvjon minden embert az ilyen szerencsétlenségtől!”
Azzal futott, futott, megállás nélkül, hogy megszabaduljon ostoba feleségétől, de az asszony csak szaladt utána, hátán az ajtóval. És még tán ma is szalad, ha csak oda nem ért azóta a bolond asszonyok falujába, ahol az okos asszonyok folyton hordják szitában a vizet a konyhára, és le nem telepedett náluk.
