700. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

Csukafogta róka (Szavak száma: 402)

Egyszer egy üdőben élt egy szegény varga. Hát nem sok haszna volt, mert szegény volt a nép, nem sokat dolgoztattak vele. Kiment a patak partjára halászgatni, hogy ő es tudjon élni. Hát mikor figyelembe veszi, látja, hogy vergődik valami. Hát egy róka esszeverekedett a csukával. Úgy esszeverekedtek, hogy az egyik a másiktól nem tudott megszabadulni. Odament a szegény varga, és megfogta mind a kettőt, felvette a vállára. A szájik essze volt akadva, a fogik annyira belément egyik a másiknak a húsába, hogy hát nem tudtak elszakadni. Felvette a vállára s gondolta magában - elmegyek Mátyás királyhoz, megmutatom, hogy én mit fogtam, hátha megjutalmaz érte.

El es ment. Elérte a palotát. Mikor az ajtóhoz ért, hát nemigen akarták béengedni, mert itt őrség van, de addig rimánkodott, addig könyörgött, hogy hát ő mi járatban van s szegény ember, hogy ő es akarna valami jutalmat kapni. Azt mondja az első ajtónál álló őr:

- Hát igen, béengedlek, hogyha fele jutalmat nekem adod.

Nahát, oda kellett ígérje, mert ha nem, hát nem kap semmit. Odaígérte a felit neki. Amikor elérte a másik ajtót, ott es az őrség szembeszállott vele, hogy - nem lehet ám a királyhoz akárhogyan bémenni. De neki a csukát bé kellene, hogy vigye, s a rókát.

- Hát igen - azt mondja -, ha a felit nekem adod a jutalomnak, akkor bémehetsz. - Hát annak es neki kellett, hogy ígérje a felit.

Na akkor bévitte és megmutatta a királynak, Mátyás királynak.

- Felséges királyom - azt mondja -, csukafogta róka, rókafogta csuka, a szegény varga fogta mind a kettőt.

Hát a király azt mondja:

- Hát mivel jutalmazzalak meg ezért?

Azt mondja a szegény varga, hogy ő kér száz jó suhogós mogyoróbotot.

- Hát mért követeled ezt, mikor te nem vagy bűnös, semmi rosszat nem tettél. Te elhoztad ezt nekem, hogy én ezért jutalmat adok neked.

Hát elpanaszolta, hogy az őrök elkérték tőle, őneki semmi jutalma sincs, akármennyit adna, de nincs neki semmi, mert el kell osztogassa.

Azt mondja a király:

- Nem baj, ők megkapják azt a jutalmat, amit kértél, és te megkapod azt, amit én adok neked.

Akkor adott neki egy tál aranyat. És azokat a mogyoróbotokat, az első ajtónál megkaptak ötvenet és a másodiknál es ötvenet. Kivitték őket, reahúzták a deresre, úgy reavertek, mint a Cseke a tehenyire.

A szegény varga elment haza, s boldog lett a tál aranyval, és még ma es élnek, ha meg nem haltak.

 

185. mese

Prücsök János (Szavak száma: 2077)

Volt egyszer a világon két mester ember. Levén az egyik becsületes csizmadia, a másik pedig vargamester. Egy fedél alatt laktak az istenadták, mégis mindenben különböztek egymástól, csak egyben egyeztek meg: - a szegénységben; mindkettőnek lapos volt az erszénye, beleütött az istennyila!

Egyszer azt találja mondani a csizmadia a vargának:

- Hej, koma! mondanék én egyet, kettő lesz belőle: tegyünk szert pénzmagra!

- Csak az itt a bökkenő, felelt a varga, hogy én azt a mesterséget egyátalán nem értem, de még az apám se értette; mert a hogy jött a világra, ugy ment vissza, csupán két csizmadiatallérja volt, azt is nekem hagyta.

- Ej, dehogy nem értjük! válaszolt a csizmadia, olyan gondolatom támadt mint a peták! Ugy-e, van a birónak jó öt lova?

- De van ám!

- No, ha van, azokat majd szépen elcsenjük s te komám kiviszed az erdőbe, ide meg ide, én pedig azalatt látogatóba megyek ő kigyelméhez, majd elpanaszolja ő nekem az egész dolog sorát rendjét, majd mondja ő nekem: hogy ennyit meg ennyit adnék annak az embernek, a ki ugy szépszerével előadná a lovaimat, - én pedig állok elébe s mindazokra szóm és mondásom ez lesz: van nekem egy mágyiás könyvem, melyből e széles világon történt minden dolgot ki lehet olvasni: tán biróuram lovairól is szól az irás.

Ugyis lett. - Ellopták a biró öt lovát; a varga kivitte azokat a megnevezett helyre, a csizmadia pedig a mágyiás könyvet zsebre tevén, elballagott másnap a kárvallott biróhoz.

- Adjon isten jó napot, biró komám uram!

- Fogadj isten komám uram!

- Azt hallottam, hogy valami nagy szerencsétlenség érte komám uramat?

- Hej, ne is emlitse Prücsök uram! ellopták az öt lovamat!... szegény párák, milyen áldott jószágok voltak!... tudom azoknak sem lesz többet olyan gazdájok mint én voltam!... szegény párák!... szegény párák!...

- Azt valami gazember cselekedte!

- Igazság szól ki Prücsök uramból, becsületes ember hogy is tette volna?!... szegény áldott párák! Biz elhiheti kigyelmed, hogy annak, a ki előadná, nem sajnálnék tőle 300 forintot.

- Kétszer se mondja biró uram, mert szaván fogom; tegnap találtam egy mágyiás könyvet, ebben minden e széles világon történt dolgok meg vannak irva: hátha a kelmed lovairól is szól az irás, hátha nem alszik az ördög?!

- Hiszen ha szólna, kelmedtől sem sajnálnám a háromszáz forintot, akár előre is kifizetném.

- Nem kell nekem előre, felelt a csizmadia, majd csak akkor, ha előlesznek a lovak.

Ezzel kiveszi Prücsök János a köpönyege zsebéből a mágyiás könyvet, felnyitja s elkezd belőle handrikálni ilyeténképen: ha a szálason lemegyünk, a fenéken fel, nagy hegy alatt kis dombon egy sugár cserfához van kötve mind az öt lova kigyelmednek. Ez van szórul szóra ákom-bákom betűkkel a mágyiás könyvben megírva, a ki nem hiszi, im olvassa, - de szeren­csére senki sem tudott olvasni. - Elhitték.

Itt kimegyen az erdőre egy sereg ember botokkal, baltákkal, vasvillával fölfegyverkezve, hol is a mondott s nevezett helyen már messziről meglátják a biró öt lovát egy sugár cserfához kötve, mellette pedig egy bujnyik kinézésü ember tartotta a kötőfékeket; ez pedig nem volt senki egyéb mint a varga.

Még messziről rá kiabálnak: megállj gazember... megállj hunczut... ilyen, amolyan lókötője!...

No, persze a zsiványképébe felöltözött vargának is volt annyi esze hogy megállott: azért illa foré, nád a kert!... persze ezeknek is volt annyi eszök, hogy nem vették űzőbe a vargát, csak­hogy a lovak megvannak!

Itt nagy hírrel haza vezették a lovakat, Prücsök Jánosnak pedig kifizették a háromszáz forintot, még rádásul meg is köszönték.

Itt hire futamodik Prücsök Jánosnak, hogy itt meg itt ebben a faluban lakik egy híres jós, ki a sátánnal czimborál, a hazajáró lelkekkel szövetkezik, a kopogó szellemekkel pedig ép’ barát­ságot kötött s ezek szereztek neki egy olyan mágyiás könyvet, hogy abban minden, de minden a széles világon történt dolgok ákom-bákom betűkkel be vannak irva; - úgyannyira elterjedt a híre, hogy magának a királynak fülébe is eljutott, pedig ép’ ekkor veszett el a királynénak legkedvesebb aranyjegygyűrűje, pedig ez napságtól fogva a királynénak se’ étele, se’ itala, hanem egyre sír-rí s naponta három kendőt is száritgatnak utána, hogy szinte beteg bele.

A királynak se’ kellett több, hogy meghallotta az ország-világra szóló jóst, üveges aranyos hintót - elöl kocsis, hátul huszár - parádésan küldött érte.

Megáll Prücsök János háza előtt az aranyos hintó, s a huszár jelenti alásan hogy mi járatba van. Váltig szabadkozott Prücsök János, gondolván hogy most rákerül az ebharminczadjára, hogy neki ilyen meg ilyen sok váltómunkája van... hogy ő nem mehet... hogy elvesztette a mágyiás könyvet, e nélkül pedig oda minden tudománya; de mind ez nem használt semmit, mert hogyha a hires Prücsök János nélkül visszamernek térni a rezidencziába, fejök vesztése alatt volt kiadva a parancsolat. Mit volt, mit tenni, vagy akart vagy nem, elvitték Prücsök János uramat, ki keserves könyhullatások között vált meg kedves élete párjától és kedves komájától, s még a testamentomát is megírta, hogy már neki így lesz vége, úgy lesz vége.

Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, hetednapra elértek a rezidencziába s bevezették Prücsök Jánost a király elébe. Szegény Prücsök Jánosnak vagy volt melege, vagy nem, de most az egyszer saját véres verejtékében fürdött meg, annyira folyt róla az izadtság. De mégis a mennyire, annyira vigyázott magára s három napot kért a királytól gondolkozásra. A király megadta neki a bárom napot, meg ha még harminczhármat kért volna is, csakhogy aztán a gyűrű meg legyen.

Itt Prücsök János soha világ éltében nem volt oly nagy úr, mint most; bevezették a fehér szobába, de jobb szeretett volna ő otthon a tőke mellett űlni, mint azon a bársony széken, aranyos kanapén, - mert egészen a búbánatnak adta magát, úgyannyira hogy se’ étele, se’ itala, s hármat is rántott a nadrágszíján, de az mégis bő volt.

Közbe légyen mondva, a királyné legkedvesebb jegygyűrűjét hárman lopták el: az inas, a kukta meg a szakács.

Itt elkövetkezik a dél is; Prücsök még mindegyre búsul, azt sem tudja, hogy hányadán van az idő, pedig már felteritették a puszpángfa asztalra az aranyabroszt, aranyabroszra czíntányért tettek, mellé ezüstkanalat, négyágú villát és szarvasnyelű kést, - de mondom, jobb szeretett volna ő otthon abból a négy krajczáros cseréptányérból fakanállal bablevest enni mint ezt a parádét.

Beviszik az első tál ételt s ez volt a fekete leves. Ép az az inas vitte be, a ki részes volt az aranygyűrű ellopásában.

Prücsök János föltette magában, hogy megszámlálja az ételeket, - azért mikor az inas letette a fekete levest a puszpángfa asztalra, azt találja mondani az ételnek: itt jön már az első.

Az inas se’ holt, se’ eleven nem volt; azt gondolta, hogy neki mondja, hogy itt jön már az első, a ki a gyűrűlopásban részes volt; - de mégis valahogy mint a részeg kiténferedett a szobából.

Alig ér ki az inas a szobából, alig nyitja be a konyha ajtaját, már ketten is kérdik, a kukta meg a szakács, hogy mit mondott a híres jós.

- Jaj, ne is kérdezzétek, végünk van, már tudja, de, hogy is ne tudná mikor jós, hogy mi hárman loptuk el a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét!

- De nem azt mondom én, mondja a kukta, hanem azt: eredj be te szakács, hát neked mit mond?

Bemegyen a szakács, beviszi a második tál ételt s leteszi a puszpángfa asztalon levő arany­abroszra.

- Itt jön már a második, mondja Prücsök János az ételnek, a szakács pedig azt gondolta, hogy neki mondja, se holt se eleven nem volt, csak mint a részeg kitántorgott a fehér szobából.

Alig ér ki a szakács a fehér szobából, alig huzta be a lábát a konyha küszöbjén s tette be az ajtót maga után, midőn ketten is kérdezték egyszerre: mit mondott?

- Jaj ne is kérdezzétek, azt mondta mit neked mondott, itt jön már a második.

- De nem azt mondom én, felelt az inas, hanem azt: eredj be te kukta, hát neked mit mond?

Bemegyen a kukta a fehér szobába s leakarja tenni a harmadik tál ételt a puszpángfa asztalon levő aranyabroszra, midőn megszólal Prücsök ilyeténképen:

- Itt jön már a harmadik.

A kukta se’ holt se’ eleven nem volt, kiejtette a czíntányért a kezéből s térdre esett Prücsök János előtt.

- Kegyelem, gráczia! mink loptuk el a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét, én, meg az inas, meg a szakács.

Az inas meg a szakács ott füleltek a kulcslyuknál s mikor látták, hogy a kukta mindent be­vallott, ők is berohantak a fehér szobába, letérdepeltek Prücsök előtt s kegyelmet, grácziát kértek a fejökre; - de elébb a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét letették a puszpángfa asztalra.

Végre megszólalt a szakács mint a ki köztük legidősb volt s igy legtöbb esze is volt, ilyetén­képen:

- Ha jós úr szépszerével úgy eltudja simítani a dolgot, hogy az egészből semmi se’ légyen: itt van parolás tenyerem, hogy azonnal lefizetek háromszáz forintot.

- Én is adok, én is adok háromszáz forintot, mondják ketten is egyszerre, az inas meg a szakács.

Prücsök János pedig majd kibujt a bőréből örömében; elfogadta az ajánlatot s előre fel is vette a 900 forintot.

Mikor Prücsök János a pénzt zsebre tette, hozatott a kuktával egy fehér czipót, lisztet és vizet. Ezeket aztán ő összekeverte s a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét beledagasztotta. Az ablak alatt ép’ ott legelészett egy nyáj pulyka, kapja a lelkit, lehajítja közéjök a tésztát s benne a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét, - hát látja, hogy azt a legnagyobb kanpulyka kapta fel.

Most bezzeg hivást se várt Prücsök János, hanem egyenesen berontott a királyhoz.

- No felséges uram, tudom már hogy hol van a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűje!

- Ugyan úgy-e?... hát hol van?

- Hát ezelőtt mintegy két héttel, a mikor a királyné imádkozni ment a rezidenczia udvarán keresztül, akkor vesztette el legkedvesebb aranyjegygyűrűjét s felségednek egy állatja nyelte el: azért ha nem sajnálja felséged attól az állattóli megvállását, még most is ott van a zúzájá­ban.

- Ha csak egy zúzás állat s melyik légyen az?

- Az a nagy kanpulyka, mely a nyájat vezérli az udvaron.

- Ha csak egy kanpulyka!... Hej, pulykák legfőbb pásztora állj elő!

Előáll a pulykák legfőbb pásztora s a király kiadja neki a parancsolatot: hogy a legnagyobb kanpulykát meg kell fogni, a fejét tőkére tenni, éles baltával levágni s aztán a zuzáját szépen kivenni, czíntányérra téve behozni.

Megfogják a legnagyobb kanpulykát, fejét a tőkére teszik s elvágták az éles baltával, a zuzáját pedig szépen kivették, czíntányérra tették s ugy vitték be a király elébe.

Prücsök János pedig a kanpulyka zuzáját csillagos bicskájával kétfelé hasította s ime! kigurult belőle a király lábaihoz a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűje.

Felkapja a király az aranygyűrűt s egyenest beszaladt a feleségéhez, ki a jegygyűrű utáni bujában betegen feküdt s tizenkét szobaleányával együtt éjjel-nappal síratta keserves köny­hulla­tásokkal.

A királyné alighogy megpillantotta legkedvesebb aranyjegygyűrűjét: azonnal jobban lett; kiderűlt szomorú orczája s tündökölt mint az a fényes nap az égen.

Prücsök Jánost pedig az asztalhoz ültették, még pedig az első székbe s megvendégelték úgy, hogy míg él sem felejti el.

Mikor ez a nagy vendégség is meg volt, három zsák pénzt mértek ki a számára s úgy küldték vissza a maga falujába. Magát pedig üveges-aranyos hintóba ültették, melyet hat seregélyszőrű paripa vontatott, bent pedig a hintóban Prücsök János oldala mellett ült az ország-király tanácsosa.

Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen s már egy jó darabot magok után hagytak, mikor eszébe jut az ország-király tanácsosának, hogy meg kellene tréfálni ezt a híres jóst, hogy valjon olyan nagy-e a tudománya mint a milyennek országvilág hireszteli?

Azért leszállott az aranyos-üveges hintóból s ép’ a szemügyébe akadt egy prücsök, melyet aztán fölvett s a markába szorított.

Mikor aztán visszaült az aranyos-üveges hintóba, azt kérdi a híres jóstól:

- No jós uram, ha oly híres ember kelmed, hát mondja meg, hogy mi van az én markomban?

Prücsök János csak gondolkozik, csak gondolkozik, de sehogy sem jöhetett a nyitjára, hogy valjon mi lehet az ország-király tanácsosa markában, egyszer csak felkiált:

- No, te Prücsök vagy most kínban!

- Kitalálta kigyelmed, felelt az ország-király tanácsosa, csakugyan prücsök.

Ezzel kinyitván markát, a szegény prücsök kiugrott a tarlóra.

Igy szabadult meg Prücsök János, így nem vallott szégyent!

Végre elértek abba a faluba, a hol Prücsök János lakott s leszállították az aranyos-üveges hintóból. Ő aztán bement a házába, az ország-király tanácsosa pedig vissza a rezidencziába.

Igy lett Prücsök Jánosból gazdag ember; de azért a komájáról sem feledkezett meg, mert a három zsák pénzt kétfelé mérték; feleközepét kapta a varga, feleközepét a csizmadia.

Hítták Prücsök Jánost még azután is számtalan sok helyre, de volt esze nem menni, ha mingyárt a római pápa hivatta volna is, pedig az már csak nagy úr! mindenkinek csak azt felelte: hogy a királynál jártában elvesztette a mágyiás könyvet s vele együtt elveszett a tudománya is, a hol pedig nincs, ott ne keress!!