79. mese

A kis egér farkincája (Szavak száma: 272)

Egyszer az egeret
Macska rajta kapta,
Hogy a tejbe kóstolt, -
S farkát leharapta.

Könyörgött az egér
Bezzeg a macskának,
Hogy ne hagyja őtet
A világ csúfjának.

A macska nem hajtott
Egér kérésére,
Hanem a farkáért
Váltság-díjat kére.

Megy az istállóba,
Megyen a kis egér
S tejet a tehéntől
Nagy könyörögve kér.

“Tehén adjál tejet,
Viszem a macskának,
Adja vissza nekem
Kicsi farkinczámat.”

Tehén küldi őtet
Kaszáshoz a rétre.

“Kaszás, adjál füvet,
Viszem a tehénnek;
Tehén ád tejecskét,
Viszem a macskának,
Adja vissza nekem,
Kicsi farkinczámat.”

Kaszás küldi őtet
Kenyérért a pékhez.

“Pék, adjál kenyeret,
Viszem a kaszásnak:
Kaszás ád majd füvet,
Viszem a tehénnek;
Tehén ád tejecskét,
Viszem a macskának,
Adja vissza nekem,
Kicsi farkinczámat.”

Pék elküldi őtet
Lisztért a molnárhoz.

“Molnár, adjál lisztet,
Elviszem a péknek:
A pék ád kenyeret.
Viszem a kaszásnak;
Kaszás ád majd füvet,
Viszem a tehénnek;
Tehén ád tejecskét,
Viszem a macskának,
Adja vissza nekem,
Kicsi farkinczámat.”

Molnár küldi őtet
Hájért a disznóhoz.

“Disznó adjál hájat,
Viszem a molnárnak:
A molnár ád lisztet,
Elviszem a péknek;
A pék ád kenyeret,
Viszem a kaszásnak;
Kaszás ád majd füvet,
Viszem a tehénnek;
Tehén ád tejecskét,
Viszem a macskának,
Adja vissza nekem,
Kicsi farkinczámat.”

A disznó elküldte
Makkért a tölgyfához.

“Tölgyfa adjál makkot,
Viszem a disznónak;
A disznó ád hájat,
Viszem a molnárnak;
A molnár ád lisztet,
Elviszem a péknek;
A pék ád kenyeret,
Viszem a kaszásnak;
Kaszás ád majd füvet;
Viszem a tehénnek;
Tehén ád tejecskét,
Viszem a macskának,
Adja vissza nekem,
Kicsi farkinczámat,”

- Szomorúan zúg-búg
A tölgyfa fölötte,
Úgy rá esett egy makk,
Hogy agyon ütötte.

52. mese

Szarvas és borjai. (Szavak száma: 255)

Egy fiatal szarvas december havában
Betegen fetrengett hideg barlangjában.
Hol anyai szívét főkép az szaggatta,
Hogy kettős borjait nem ápolgathatta,
Kik csak tejhez szokván, még füvet nem téptek,
S gyengeségök miatt botorkázva léptek. -
Zsíros őszi fűvel rakva volt a tanya,
Melyet télre gyűjtött ez a gondos anya.
Abból ett előttök, hogy ha elszoknának
A tejtől s erősebb ételre kapnának,
Addig is míg a föld megnyitván kebelét,
Önként kitálalja a vadak ételét.
Betegsége híre elment mindenfelé,
S más nap a barlangot a néző betelé.
A látogatóknak unta várni végét.
Kérdik: hogy van? s miként érzi egészségét?
Innen egyenesen mennek a szénára,
Melyet zsugorgatott borjai számára.
Ekként látogatták sínlődő társokat,
Hogy minden nap nála megtömték hasokat. -
A szarvasnak végre történék halála,
S a sok szomorú fél helyet sem talála.
Csakhamar holt testét egy lyukba beteszik,
Azután a sarjút egy szálig megeszik. - -
Más nap virradóra, hogy kiürült hasok,
A jászolra mentek az árva szarvasok:
De fájdalmok után mely nagy lett félelmök,
Látván, hogy nincs többé egy szálnyi élelmök.
Az éhség foga közt még két nap gyötrődtek,
Azután mind ketten éhen megdöglöttek.

Ez a rövid mese céloz az olyakra,
A kik futva mennek a toros házakra,
S benyelik az árvák végső falatjokat
Az nap, melyen sírba zárták be atyjokat,
Kik a házban, melyre az úr mért siralmat,
Mintegy őt bosszantván, ütnek lakodalmat.
A hét árvák anyját itatják erővel,
Még a megholtért is isznak bolond fővel. -
Megunt hitves társát vígan temethette,
A ki legelőször a tort elkezdette.