A következő címkéjű bejegyzések mutatása: víz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: víz. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. június 29., csütörtök

958.mese...

NÉPEK MESÉI
A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

A NÖVÉNYEK EREDETE


TÖRTÉNET A VÍZRŐL, A TŰZRŐL, A BANÁNRÓL ÉS AZ ISTENRŐL (Szavak száma: 796)


Kezdetben se embernek, se állatnak nem volt vize, egyedül a hangya tudta, hol lehet hozzá­jut­ni. A hangyának mindig volt víz a szájában, de nem adott belőle senkinek, azt se mondta meg, hol szerezte. Egyszer aztán az isten úgy megszorongatta a hangya nyakát, hogy az kény­te­len volt kinyitni a száját. Ki is ömlött belőle a víz, s az emberek megtudták, hogyan juthatnak hozzá. Megtudták, hogy egy nagy-nagy fában találnak rá a vízre.

Az isten ekkor összegyűjtötte az egész népet, hogy vágják ki azt a nagy-nagy fát. Nekiláttak, vágták, hasogatták, már közelgett az este, s a fát még mindig nem tudták kidönteni. Éjszaka a fához érkezett a béka, ő is segíteni akart, hogy kidönthessék a fát. Fogott egy nagy kőbaltát, vágta, hasogatta vele a nagy-nagy fát, de azt ugyan vághatta, de azt ugyan hasogathatta, eljött a reggel, s a fa még mindig állt. A béka kifújta magát, aztán ismét nekilátott: kőbaltájával vágta, hasogatta a fa törzsét, de a fa csak nem dőlt ki. Az isten sehogy sem értette a dolgot, odaállt közel a béka mellé, s figyelte. Egyszer csak látja ám, hogy a béka egyik kezével a fatörzsre suhint, kőbaltája belehasít a fa törzsébe, utána a másik kezével megérinti a balta nyomát, s a fa törzse ismét beforr. Az isten ekkor rálépett a békára. A béka eddig ember volt, de most az isten talpa alatt békává változott.

Akkor az emberek ismét fejszét ragadtak, ismét vágták, hasogatták a nagy fát; négy nap múlva át is vágták a fatörzset. De úgy mondják, hogy a fa nem dőlt ki, egy lián fönntartotta, s most is egyenesen állt, de már nem a földön, hanem a levegőben. Ekkoriban még ember volt nagyon sok madár. És isten azt mondta a tukánnak, hogy erős csőrével szakítsa el a liánt. A tukán meg­próbálta, de nem boldogult vele. Az isten ekkor azt mondta: „A világ végezetéig mindig egészben fogod enni a gyümölcsöt!”

Aztán a papagájember próbálta csőrével elvágni a liánt. Neki sem sikerült, s ekkor papagáj lett belőle. „Krra... Krrra” - mondta és elszállt.

Akkoriban az állatok emberek voltak. Most valamennyien nekiveselkedtek, hogy elszakítsák a liánt. Az arapapagáj, vagyis guacamayo is nekiment a liánnak, s addig-addig vagdosta a csőrével, míg a lián végül elszakadt, és toccs - a földre esett. Telis-tele volt vízzel. A liánból lett a tenger, ágaiból lettek a folyamok és patakok.

Kezdetben édesvíz volt a tengerben is. És akkor isten azt mondta az ördögnek, hogy tegyen sót a tengerbe. Az ördög beledobott valamit, de attól nem lett sós a tenger vize, hanem édes. És akkor az isten fogott egy kiskanalat, azt belehajította a tengerbe, a tenger vize nyomban sós lett tőle, s egyre-egyre sósabb lett.

Volt már víz, most még tűz kellett volna. A gyíknak volt parazsa, amivel nagy tüzet gyújt­hatott, de a tűzből nem adott senkinek. Az isten kérte a gyíkot: „Adj nekem a tűzből!” A gyík mégsem adott, azt mondta: „Annyi, de annyi mindent ehet az ember. Van neki mindene, nem adok tüzet!”

Volt a gyíknak egy halászhálója, s elment a folyóra halászni. Az isten meg hallá változott, hogy a gyík hálójába kerülhessen. A gyík ki is fogta, s mikor már a hálójában volt, fejbe vágta, azt hitte, hogy hal, pedig hát az isten volt. Aztán hazavitte, és füstre tette. Csakhogy a füstön lógó hal szeme nagyon csillogott, s a gyík ezt mondta magában: „Ez alighanem az isten!” De azért csak füstölte tovább. És ekkor a hal ugrott egyet, fölkapott egy botot, fejbe vágta vele a gyíkot. Ekkor lett a gyíkemberből gyík. És az isten elvette tőle a tüzet. Most még csak banánt szeretett volna szerezni magának. Csöppnyi gallyat szúrt a földbe: banánfa lett belőle.

Így jutottak az emberek vízhez, tűzhöz, banánhoz.

Ekkor történt az, hogy az ördög az istene elé állt, s magának követelte az emberek felét, akiket pedig az isten teremtett. Isten semmiképpen sem akarta teremtményeit az ördögnek adni. Az ördög fogadást ajánlott, az isten meg azt mondta:

- Jó, fogadjunk, aztán majd meglátjuk, ki lesz a nyertes.

Ekkoriban még nem termett cukornád.

- Ha cukornádat tudsz növeszteni, te nyerted meg a fogadást, tiéd lesz az emberek fele - mondta az isten.

Az ördög meg azt mondta, hogy jó, állja a fogadást, aztán fogott valami vesszőfélét, s a földre dobta. Ebből lett a keserű nád. Az isten is vesszőcskét dobott a földre, ebből meg cukornád lett. Így nyerte meg az isten a fogadást.

Kezdetben az isten fából csinálta az embereket, és ezek mindig elmentek a túlvilágra, s ott örök életűek voltak. A túlvilágon mindig éjszaka süt a nap. És ott nem esznek az emberek, csak beszívják az ételek illatát. Az isten megharagudott, és azt mondta, inkább levágja a saját kezét, de nem farag több embert. Nem is faragott, ezentúl földből formálta őket, ezért halnak meg. Meghalnak, és ismét földdé lesznek.

 

2022. október 20., csütörtök

735. mese...

MESÉK ÉS MONDÁK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL:

​AZ ÁLRUHÁS KIRÁLY


Máttyás király

Máttyás király eccer vándorútja közben - tikkasztó hőség vót, s megszomjazott szörnyen. S amin ment, egy daráló vízimalomhoz ért. A mónárlegéntől egy pohár friss vizet kért. Jön is már a mónár egy pohár friss vízvel. Kerék malomkövet megemelt fél kézvel. S mihha tálca vóna, azon nyujtotta fel a vizet Máttyásnak a lóra.

Elállott a szeme-szája a királynak.

- Jé, mónár! Hogy hívnak?

- Hát, Kinizsi Pálnak.

- Nem jobb lenne neked, ha katona lennél?

- Hát biza, uram, sohase vót nagyobb vágyam ennél!

Így lett Kinizsi Pál a Máttyás katonája. Nagy vitéz lett belőle. Vezérség szállt rája, s a Kenyér­mezőn eccer egy roppant török hadat ugy elpáholt, hogy hazáig szaladt. S a győztes csatára nagy dáridót csapott.

A két kemén markába két törököt kapott, s a harmadikot felvette a fogával, s a kállai kettőst így járta negyedmagával.

 

 

2022. augusztus 26., péntek

683. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról


Mátyás király és Toldi (Szavak száma: 1130)

Mátyás király idejében a magyarok nagyon sokat verekedtek a törökökkel. Mátyás király meg a török basa egymást mindig viccelték. És abban a régi időkben a királyok olyanok voltak, hogy még olyan majdnem félbolond embereket is tartottak maguk mellett, akinek elmulattak a beszédein, tettein.

Hát, Mátyás királynak is volt egy Toldi nevű szolgája. Ez valami táltos fiú volt. Az csak úgy hívta Mátyás királyt: „Te, Matyi!” A többek között összekaptak, haragudtak, ezért Mátyás király elfogatta, és kő közé rakatta úgy, hogy csak annyi üredéket hagyott a rakásnak az oldalán, amin lélegzett Toldi.

De aztán a basa megint észhez kapott, kapaszkodott a Mátyás királyra való ellenkezésen. Küldött Mátyás királynak egy botot, amelyről azt kérte, hogy írja meg Mátyás király, hogy a botnak melyik fele könnyebb és melyik fele nehezebb.

Összehívta a tanácsot, de hiába, nem tudták megmondani semmiképpen, hogy melyik fele nehezebb és melyik fele könnyebb. Ezen nagy zsivaj volt a királyi udvarban. Toldinak meg a szeretője volt a szakácsné. Toldi is meghallotta azt a zsivajt. Mikor a szakácsné vitt neki eledelt, kérdezte tőle:

- Ugyan, kedvesem, miféle zsivaj ez?

A szakácsné azt mondta:

- No, ez a zsivaj azért van, a basa küldött neki egy botot, hogy írják meg, hogy melyik fele a nehezebb, és melyik fele a könnyebb.

- No - azt mondja -, kedvesem, azt mondd nekik, merjenek egy kád vizet, a botot dobják bele, majd a nehezebb fele leül, a könnyebb fele fönn marad. De meg ne mondd, hogy én mondtam, azt mondd, hogy te mintha álmodtad volna.

Csakugyan úgy lett. A szakácsné bement. A tanács neszezett, de nem tudtak mire menni. Odament a szakácsné, azt mondja:

- Király őfölséged, én szólhatnék bele? Szólnék, ha szóval nem sértenék - azt mondja. - Ebéd után lefeküdtem, elaludtam. Mindjárt azt álmodtam, hogy kell egy kád vizet merni, a botot beledobni, a könnyebb fele fönn marad, a nehezebb leül. De mintha csak úgy álmodtam volna.

És ez jóra jött, megfelelt a basa kérelmének.

Akkor a basa fölküldött három csikót. Az egyik akkora volt, mint a másik, az egyik olyan volt, mint a másik. Ember megválasztani őket, hogy melyik az idősebb, melyik a kisebb és melyik a középső, nem tudta. Már meg ezen nagy zsivaj lett. A szakácsné megint vitt ebédet Toldinak, Toldi megint megkérdezte, hogy:

- Miféle zsivaj van már meg a királyi udvarban?

A szakácsné elmondta neki.

- A - azt mondja -, mondd meg nekik, de ne úgy, mint én mondom, hanem úgy, ahogy te. Öntsenek ki egy határ búzát, egy határ rozsot és egy határ zabot!

Hát, akkor úgy történt, hogy öntöttek ki egy határ búzát, egy határ rozsot és egy határ zabot. Ráengedték a lovakat. A legidősebb a kettőt elverte a búzáról, a középső meg elverte a rozsról a legkisebbet. A legkisebb jutott a zabra. Ekkor aztán írásba tették, hogy így van. A basa különben nem tudott ellenük menni, mert úgy, ahogy kérte, meg tudták mondani, hogy melyik a legidősebb, melyik a középső és melyik a legfiatalabb.

Úgy ám! A basa akkor meg írt egy levelet, hogy Mátyás király küldje el Magyarországról a legjobb muzsikust őhozzá, vagy pedig a valagáról két font húst. A valaga partjáról. Akkor Mátyás azt gondolta magában:

„Ha lemegyek, a basa akkor is elveszi az életem (mert Mátyás volt Magyarországon a legjobb muzsikás), ha a valagam partjáról levágok két font húst, akkor is meghalok. Most mit csináljak?” Akkor odagondolt, hogy hátha él még a Toldi. Akkor odament, ahol Toldi be volt kövezve a rakásba:

- Élsz-e még, Toldi?

Toldi feleli:

- Élek ám, de csak kicsit!

Akkor mondta a kőműveseknek, hogy úgy kiszedjék Toldit, hogy még egy porszem se hulljon rája. Hát akkor bevitte. Vágatott neki göbölt, disznót, nagy hordó bort bevitetett hozzája. Azt mondja neki:

- Egyél, igyál és erősödjél!

Akkor tudatta vele, hogy hova kerülnek. Hát Toldi evett is, ivott is, de levesnek csak a levét ette. Ez Mátyás királyt sértette. Mondta neki:

- Hát a húsát is edd, ne csak a levit!

Akkor Toldi kapott egy tányér levest, rálottyantotta a falra, az a zsíros lé majd egy cseppig ráragadt a falra. Akkor fogott egy halom húst, odavágta a falhoz. A hús lepottyant.

- No, láttad, Matyi?

Azt mondja:

- Láttam. Hát akkor tégy úgy, ahogy akarsz!

Akkor evett-ivott Toldi a maga kényelme, kedve szerint. Mikor Toldi érezte, hogy ő most már elég erős, bejelentette Mátyás királynak. Akkor azt mondta neki Mátyás:

- No, gyere az istállóba, válaszd ki a legjobb paripát!

Elmentek az istállóba, a paripáknak a farkát megfogta, rángatta. Ráült mind a farkára. Azt mondja:

- Hol van az én szürkém?

- Jaj - azt mondja -, kinn van a ganéjdombon, a szemétvetőn.

- Hozasd be, etesd ki!

Behozatta, kietette. No, most már elég erős lesz a szürke is.

- Na, most gyere a fegyverraktárba, válaszd ki a legjobb fegyvert!

Mentek a fegyverraktárba, tördelte össze a fegyvereket, mint a virágszált az asszonyok.

- No, hol az én fegyverem, hol az én puskám?

- Jaj - azt mondja -, a tikok ülnek rajta valahol!

- Hozasd be, pucoltasd meg!

Mikor ez is megkészült, hát:

- Most elmenjünk - azt mondja - Törökországba!

Elmentek Törökországba a török basához. Hát Mátyás bemene, de Toldi nem ám. Elszaladt. Mátyás bement, beszélgettek. A basa vendégséget állított neki, mondta neki:

- Na, Mátyás, egyél-igyál, mert azután hátravan a feketeleves!

Hát ugye, gondolni való, hogy evett-ivott! Nagyon kelletlenül. Mikor megvolt a vendégség, akkor a basa azt kérdezte tőle, hogy milyen halállal akar kimúlni a világból. Akkor azt mondta:

- Nem bánom, akármilyennel pusztítol el, csak egy huszonnégy óra siralomházat, időt adjál!

Adott neki. Koporsóba záratta, azt a koporsót meg vaskoporsóba tetette és lezáratta. Úgy tette el a kamrába. Főtt ám Mátyásnak a feje, a seggibe a savó, hogy a Toldi megbosszulja rajta, hogy ő kő közé rakatta. De azért, mikor megjött az éjfél, a kamaraajtó zörgött, belépett Toldi. Kérdezte tőle, hogy:

- Mátyás, élsz-e még?

Mátyás úgy felelt, ahogy Toldi, mikor Mátyás kérdezte:

- Élek ám, de csak kicsit!

Akkor Toldi odament, a koporsó tetejét fölszaggatta, és akkor Mátyás fölkelt belőle. A szürke meg már ott állt a basa hálószobája ablakában. Akkor bementek Mátyás és Toldi, a basát feleségestül, ágyastul fölfogták, föltették a szürke hátára. Akkor még maguk is fölültek. Akkor azt kérdezte Toldi Mátyástól:

- Most hogyan menjünk, úgy-e, mint a szél, vagy úgy, mint a gondolat?

Erre Mátyás azt mondta:

- Ahogy te akarod.

Hajnalra kelve már a basa feleségestől Budán, Mátyás királynál volt. A házánál. Oda berakták, bevitték őt ágyastól.

Hajnalban kukorékoltak a kakasok. Meghallotta a basa felesége, mondta a basának:

- Kelj föl, nem jól van, magyarországi kakasszót hallok!

A basa azt mondja:

- Ugyan hagyj békémet, hagyj aludnom!

De az asszony nem hagyott neki, a basának. Megint hallotta a kakasszót. Megint csak mondja neki, de a basa megint csak azt felelte:

- Hagyj már pihennem!

Megint szóltak a kakasok, ekkor már a basa is fölébredt, ez is megértette, hogy a magyarországi kakasok szavát hallják. Azt mondta neki:

- Most már veszélyben vagyunk!

Mikor reggel lett, Mátyás király beállított a szobájába:

- Jó reggelt, basa!

Azt mondja:

- Jó reggelt ám, de nem jó reggel van!

- No, csak nyugodj, majd lesz reggeli.

Csináltatott neki.

- Nézd, itt van a feketekávé!

Megvendégelte a basát. Azt kérdezte tőle, hogy milyen halállal szeretne kimúlni a világból, mint a basa hogyan kérdezte meg tőle. Az is azt mondta:

- Nem bánom, akárhogyan pusztítol el, csak te is légy kegyelmes, hogy bár egy huszonnégy óráig siralomházat tölthessek!

Mátyás megadta neki. De a basáért nem mentek ám az ördögök se. Mikor lekerült a huszonnégy óra siralomház, megint bement hozzá Mátyás:

- No, basa, hát hogyan akarsz elpusztulni?

Akkor a basa könyörgött neki, hogy ne pusztítsa el az életét:

- Mátyás, ne pusztíts el a világról! Amíg török török lesz, meg a magyar magyar lesz, a török mindig egy pénzt fizet a magyarnak!

Azt beszéli róla a világ, hogy azt az egy pénzt még most is fizeti ám a török, de nincs, aki aztat fölvegye, így hát társzekerekre rakják, hogy aztán a világvégén elvigyük.