894. mese...

 

Az ördög és a szegényember (Szavak száma: 493)

Volt egyszer egy szegényember. Olyan szegény volt, mint a
templom egere. Gyermeke meg annyi volt mint rostán a lyuk.
Azt mondja egyszer a felesége:
— Férjemuram — mondja a felesége —, eredj el valahova dol-
gozni, mert így felkopik az állunk!
Sütött az asszony hamuba pogácsát, feltarisznyáit az ember és
elindult világgá.
Ahogy megy, mendegél, találkozik az ördöggel.
— Hova mégy, te szegényember?
— Hát én megyek cimborát keresni, szerencsét próbálni.
— Leszek én a cimborád — mondja az ördög —, menjünk csé-
pelni! Most ősz van, jó búzák voltak, jól lehet vele szerezni. Men-
jünk csépelni!
Hát megegyeztek. Megérkeznek egy gazdához, felvállalják a
cséplést. Dolgoznak reggeltől-estig. De a szegényember beteges
volt. Szegény csak olyanokat ütött a kévére, hogy meg sem moz-
dult. Az ördög meg úgy megvágta, hogy minden szem kihullott
belőle, olyan csépje volt.
Estére bemérik a búzát. Azt mondja a gazda:
— Nagyon jól dolgoztatok, szaporán. Nekem nincs több búzám,
kiadom a részt.
Hát, hogy egész nap csépelték a búzát, leöntötték egy garmadá-
ba. A polyvát összeseperték egy másikba. Azt mondja a szegényem-
ber:
— Na, ördög koma, válassz, melyik kell neked! A nagyobb csomó
vagy a kisebb csomó!
— Hát én többet dolgoztam, mint te — feleli az ördög —, hát
legyen a nagyobbik.
De mivel a búzának a polyvája több mint a szeme, az ördög
kapta a polyvát, a szegényember a búzát. Hát ez így ment napról-
napra, egészen szombat estig. Elosztozkodtak minden nap. Mikor
a rozsot csépelték, a rozsból is az ördög kapta a nagyobbik részt,
a szegényember a kevesebbet.
Hét végén hazamennek s viszik haza, amit kerestek. Hát az
ördög felesége sütött kenyeret, de polyvából. A szegényemberé meg
búzából. A búzakenyér olyan volt, hogy kihasadt, annyira gömbö-
lyű. Az ördögé meg lapos, ehetetlen volt.
— Hogy lehet az — kérdi az ördög felesége —, hogy a szegény-
emberék jobb kenyeret tudnak sütni, mint mi?
Az ördög megverte a feleségét, de csúnyán megverte, mérgében.
Hétfőn reggel megint mentek dolgozni. A szegényember azt
mondja az ördögnek:
— Te — a.zt mondja —, ne menjünk most csépelni, menjünk
lopni!
Volt az uraságnál egy csomó disznó.
— Gyere, menjünk lopjunk disznót!
Mikor megérkeztek az urasághoz, bemennek a disznóólba. De
volt ott vagy százig való disznó.
— Tudod mit, komám? — azt mondja a szegényember. — Ame-
lyik disznót én kidobom, annak meggörbítem a farkát, hogy meg-
ismerjük, amikor osztozkodunk.
Hát hajigáltak ki vagy száz darabot az ólból. Azt mondja egyszer
az ördög:
— Na, elég lesz — menjünk, mert megfognak.
Hát elérkeztek a hetedik határba, nem látta őket senki. Ott azt
mondja az ördög:
— Na, komám, osztozkodjunk!
Azt mondja a szegényember:
— Na, ez is az enyém, ez is — mert görbe volt a farka a disz-
nónak — a másik is az enyém — és így tovább.
Úgyannyira, hogy a száz disznó között alig találtak hármat,
amelyiknek egyenes volt a farka, az is beteg volt.* így a szegény-
emberből lett egy jó nagygazda, s az ördögből meg szegény továbbra
is. Meg is fogadta az ördög, hogy többé a szegényemberrel nem
társul, mert az még az ördögöt is becsapja.

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella