893. mese...

 

A tudós kocsis  (Szavak száma: 569)

Mikor Tiszakarádon legelőször fogadtak papot, hát adtak neki

harminc hold földet is. Azt mondja a feleségének a pap, hogy már
meg szolgát kéne fogadni.
Járt is azután ott egy szolga. Hát a bíróval elmentek a paphoz, hogy
ez szolgálatot keres. Meg is fogadta. János volt a neve a szolgának.
Azt mondja egyszer Jánosnak a pap:
— Fiam, János, bemennénk Újhelybe.
— Minek, nagytiszteletű úr?
— Hát hoznánk — azt mondja — egy kis itókát, mert vendéget várok.
Több helyről jöttek oda hozzá vendégek, de még akkor a kisvasút
arra nem volt. Hát kocsival mentek.
— De elmegyünk, János, idejébe — azt mondja —, mert nyolc
órára legalább itthon legyünk, este.
— Jól van, nagytiszteletű úr — azt mondja —, pontosan akko-
rára itthon leszünk.
Újhelyben aztán a pap elment a dolgára, о meg beállt ott vala-
hova a Veres Ökörbe. Ott volt valami kocsma, hát о hozzáfogott
inni. De mindig félliter számra kérte az italt. Elmegy oda a pap:
— No, menjünk, János!
— Mindjárt, csak megiszom még ezt a félliter pálinkát.
No, megvárta a pap, hogy megitta. Még kért egy féllitert.
— Ejnye, János — azt mondja —, hát mennénk haza. Tudja —
azt mondja —, hogy vendégem lesz.
— Hazaérünk, nagytiszteletű úr, nyolc órára, ahogy otthon meg-
mondtam.
De már fél nyolc. Azt mondja a pap:
— Már mindegy akármikor megyünk haza, hát már időre úgy-
sem érünk. Tíz perc híja a nyolc órának.
Azt mondja a Jancsi:
— Na, nagytiszteletű úr, most mán menjünk, mert nyolcra ott-
hon kell lenni.
Hát a kocsmárosnak mondja a pap:
— Na, látja — azt mondja — berúgott, aztán már tíz perc múlva
nyolc óra, aztán nyolcra otthon akar lenni. Hát már mindegy, hát
megyünk haza, amikor érünk, akkor érünk.
Mikor kimennek mán a városból, azt mondja a kocsisnak:
— János, igen feltámadt a szél.
— Fel — azt mondja —, alszél.
Egyszer figyelmes a pap, lenéz, aztán látja, hogy a fák így ma-
radoznak el ni, alatta.
— Éló Isten — azt mondja —, valahol mi a levegőben megyünk!
Megáll a kocsi az udvaron, jönnek ki már a vendégek is, a fel-
esége is. Megnézi a pap az óráját, pontosan nyolc óra. Azt mondja
a pap:
— No, János — azt mondja —, mostantól fogva már elmehet,
nem kell nekem.
Ő meg fogta ki a lovakat. Akkor az egyik ló kidőlt. Meg van
dögölve. Nézik a vendégek is, hogy mi van ezzel a lóval? Azt mondja
a kocsis:
— Mit nézik? Hát már egy hónapja, hogy így járok vele dögölve.
Megiszonyodnak a vendégek is, de a pap is.
Egyszer nagy recsegés, ropogás van, odanéznek, hát az istálló-
nak az eleje kidőlt. Csak a levegőbe áll a tető, féloldalon végig. Azt
mondja a legöregebb vendég a papnak:
— Fiam, vond vissza a szavadat, mert nézd csak milyen nagy
kár van!
Nézik, elmennek oda, hát ki van dőlve az istálló fala. Azt mondja
a pap Jánosnak:
— János, hát meggondoltam, maradjon maga tovább nálam.
Akkor odament, a lovat oldalba rúgta, a ló felugrott, vezette be.
Hát nézik, hogy már vezeti be az istállóba, nincs fal. Nézik, hát
az istálló is egyben van már. Rendben van az is.
No, még oszt behívták Jánost, már részesüljön egy kis vacsorá-
ból. Hát ott kezdték faggatni, hogy mi ennek az oka, hogy a ló is
meg volt dögölve, mán meg él, a fal is ki volt dőlve, mán meg áll?
Hát azt felelte:
— Énnekem felmondani nem lehet, csak ha én felmondok, oszt
elmegyek. Ha nekem majd nem fog tetszeni — azt mondja —, akkor
elmegyek, de amíg tetszik, addig engem nem lehet elhajtani. 

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella