892. mese...

 

A szegény ember meg a gazdag ember (Szavak száma: 965)

Vót eccer egy szegény ember, de olyan szegény vót, hogy még a
mindennapi kenyere se került ki. Nagyon sokat bucsálódtak,
gondókoztak a feleségivei, hogy is tudjanak megélni hat gyere-
kükkel. Rájuk jött a hideg tél, de még egy kis fájok se vót, hogy
megmelegedjenek. Mit vót mit tenni, az ember vett egy üres ta-
risznyát, nyakába akasztotta és elindult világgá, szerencsét pró-
bálni.
Ahogy megy, tanálkozik egy kilencvenéves öreganyóval. Köszön-
ti illendően:
— Jó napot, öreganyám!
Kérdi az öregasszony:
— Mi járatban vagy, kedves fiam?
— Kérdeném én öreganyám, nem tudná-e nekem megmondani,
merre menjek, hogy legalább megmelegedjek.
Mondta neki az öregasszony:
— Eredj, kedves fiam, az útkereszteződésig, és ott térjél jobbra.
Menj azután hét álló napig, mikor túlérsz egy üveghegyen, ott lesz
egy tűzrakás. Heveredj ott le és megmelegszel.
Úgy is vót.
Hét nap múlva elérkezett oda. Túl az üveghegyen megtalálta
azt a tűzrakást, ahová az öreganyó utasította. Nagyon elcsodálko-
zott és leheveredett a tűz mellé, hogy megmelegedjen és fáradtsá-
gát enyhítse.
De mán nagyon éhes is vót.
Ahogy ül a tűznél elgondolkodva, a tűzbül fölemelkedik egy nagy
aggastyán. Mikor meglátta az ember, köszöntötte:
— Jó napot, kedves öregapám!
— Hát te mi járatba vagy? — kérdi tülle az aggastyán.

Mondja a szegény ember:
— Jöttem szerencsét próbálni és megmelegedni, mert nálunk
nagy hideg tél van. Fám nincs, ennivalóm sincs.
Akkor a tűzbül kijött tizenegy aggastyán. Leheveredtek a tűz
köré karikába, és kezdtek helyet változtatni. A szegény ember félni
kezdett.
Mondta a legidősebb aggastyán:
— Minek félsz, te szegény ember? Mi tudjuk, hogy te nem ha-
zudtál: igazi szegény ember vagy, és van neked hat gyermeked és
feleséged. Mi téged nem bántunk. Ha mán megmelegedtél, itt van
egy kis ennivaló, fogyaszd el, mi pedig megtöltünk egy zsákot ne-
ked parázzsal, vidd haza, hogy legyen mi mellett a gyermekeidnek
melegedni.
Úgy is tettek.
Kis idő múlva hozták a teli zsákot, ráadták a szegény ember
vállára, és útnak indították.
Ment a szegény ember hazafelé. Cipelte a nagy zsák égő para-
zsat. Alig bírta. Útközben mán szívesen letette vóna, hogy megpi-
henjen, de félt letenni. Gondolta, ha leteszi, nem bírja felvenni.
Egész úton nem tanálkozott senkivel, hogy megkérje, hogy segít-
sen. Hét napig tartott az út hazáig. Mikor hazaért, ledobta kis
szobája közepére a parazsat a zsákkal. Felkiáltott a felesége:
— Mit hoztál, kedves féljem?
A gyerekek is mind odarohantak, bámulják, mi lesz a zsákba,
ha kibontják. Hát eltátották szemöket-szájokat, mikor meglátták,
hogy nem parázs, hanem színarany vót a zsákba.
Hej, bezzeg vót nagy öröm, nagy boldogság! Vót mán mibül élni!
Meggazdagodott a szegény ember hamarosan.
De ezt a szomszédba egy nagygazda ember nagyon megirigyelte.
Elment a szegény embernél és megkérdezte, hogy van az, hogy
ilyen hamar meggazdagodott. A szegény ember elmesélte úgy,
ahogy vót.
Hej, bezzeg a gazdag ember kapott az alkalmon! Feleségével
mindjárt tarisznyát készíttetett, szalonnát, fehér cipót tett a ta-
risznyába, és elindult azon az úton, amelyen a szegény ember járt.
Ahogy ment, ű is tanálkozott a kilencvenéves öreganyóval. Kö-
szönti:
— Jó napot, öreganyám!
Kérdi az öregasszony:
— Mi járatba vagy, fiam?
Mondja a gazdag ember:
— Nagyon szegény vagyok, mennék valahova szerencsét próbál-
ni.
— Hát eridj, fiam, az útkereszteződésig, ott térjél jobbra! —
mondta az öregasszony. — Menj azután hét álló napig, mikor túl-
érsz az üveghegyen, ott lesz egy nagy tűzrakás. Megpihensz, s majd
a többit fogod látni.
Úgy is tett a gazdag ember. Hét napig ment, amíg az üveghegyen
túlért. Jó estére ű is odaért a tűzrakáshoz. Leült a tűz mellé. Alig
ült a tűz mellett egy pár percig, megint kijött a nagy aggastyán.
Kérdi tülle:
— Na, hát téged mi hír hozott ide?
Mondja a gazdag ember:
— Nagyon szegény vagyok, nincs odahaza fám, eljöttem meg-
melegedni.
— Na, akkor melegedj! — mondta az aggastyán.
Nemsokára kijött a tűzbül a tizenegy aggastyán. Körülhevered-
nek a tűz körül. Helyet változtatnak. Hej, felkapják a gazdag em-
bert, bedobják a nagy égo tűz közepibe. Mondják neki:
— Hogy mertél nekünk hazudni? Azt gondoltad, hogy mi olyan
gyáva fickók vagyunk, hogy nekünk hazudni lehet?
A gazdag ember elégett a nagy tűzbe, a szegény ember pedig
máig is él a családjával jómódba és boldogan, ha meg nem halt.
A vénlány meg a tizenkét zsivány
Vót egyszer egy vénlány. Az nem ment férjhez soha, mert nem
kellett senkinek. Nagyon sok pénze vót, mert fukar vót, és össze-
gyűjtötte a pénzt és így sok vót neki.
Aztán tizenkét zsivány megtudta, hogy a vénlánynak sok pénze
van és összebeszélt, hogy jó lenne a vénlányt kirabolni. De nehezen
vették rá magukat, mert közben hallották, hogy a vénlánynak ör-
döge van.
Azért mégis elmentek a kertjébe és egyesivel próbálkoztak az
ablak alá menni. Elment legalább egy az ablak alá és akkor a
vénlány egyet ásított és utána azt mondta:
— Eljött már az első!
A zsivány meg. azt gondolta, hogy űtet mondja, hogy az első
zsivány eljött. Aztán elszaladt, ki a többiekhez és elmondta, hogy
a vénlánynak csakugyan ördöge van, mert tudta, hogy ű csakugyan
ott járt.
Közben elmentek mind sorban, és a vénlány mindig egyet ásított
és mindig mondta sorban tizenkettőig, hogy eljöttek. És utoljára
együttesen mentek el mind a tizenketten és a vénlánynak ott főtt
a spóron a vadalma és nagyon sustorgott. Ő meg mondta:
— Csak sustorogjatok, mindjárt megeszlek!
A vadalmának mondta, de a zsiványok azt hitték, hogy nekik
mondja és elszaladtak mind a kertbe. Vót ott egy laboda, oszt mel-
lébújtak, és ott hallgatóztak, hogy mi lesz.
Akkor a vénlány akart vóna már lefeküdni és a kis kutyával
aludni. És szólt neki:
— Hé, Laboda-Laboda, gyere, bújj a dunnám alá!
A zsiványok pedig azt tudták, hogy nekik szól, hogy a laboda
mellé húzódtak. Gondolták, hogy csakugyan ördöge van a vénlány-
nak, és elfutottak. És többet már arra se mertek menni, amerre a
vénlány lakott, mert szentül hitték, hogy ördöngös.
így a vénlánynak a sok pénze mind megmaradt.
Az én mesém ennyi vót, most is il a vénlány, ha meg nem hótt.

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella