886. mese...

 

Az aranyhajú két testvér (3. rész. Szavak száma: 653 )

Erdóről-erdőre mendegélt. Egyszer egy nagy erdón ment keresz-
tül, sok minden kedvire valót talált ott. Sokszor a vállára vette a
puskát, máskor klánétot vett eló' és szépen klánétozott. Sétál az
erdón, egyszer csak elébe ugrik egy sárkány.
— Hű! Hó! — azt mondja. — Hogy mersz itt járni, mikor itt még
egy madárnak sem szabad!?
De ő csak fújta tovább a klánétot és egy szót sem szólt. Egyszer
csak mondja a sárkány:
— Hallod-e, meghagyom az életedet, ha megtanítasz arra, hogy
úgy tudjam fújni, mint te!
— Hát megtanítlak. Na, nesze! Vedd a kezedbe.
Rárakta az ujját, de nem passzolt, meg hát nem is tudta úgy
mozgatni.
— Hm! Itt hiba van, nagy hiba!
— Micsoda?
— A te ujjaidat még hajlítgatni kell, mert nem passzol a lukra.
— Hát hogyan, te?
— Majd — azt mondja — egy fában, egy nyílásban, ott fog egye-
nesedni.
Elvezette aztán egy nagy fához — kicsit félre az úttól megtalált
egy istentelen nagy fát. Gondolta, hogy ezt nem nagyon tudja meg-
mozgatni.
— Ebbe kéne tenni a kezedet! — azt mondja. — Ebbe kiegye-
nesedik.
— Dehát hogyan?
— Hát azt én már nem tudom. De megállj csak! Van nekem
fejszém.
Hozott fejszét, csináltatott vele ékeket is. Addig verte a fejszét
a fába, míg megnyílt a nagy fa. Az ékeket a hasadásba veregette
addig, míg a sárkány keze belement szépen csuklóig.
— Na, tartsd úgy!
Ő újból kiverte az ékeket, akkor a fahasadékok megint össze-
szorultak, megfogta a sárkány két kezét. Hát bizony, fájt is neki,
megkérdi a fiút:
— Hallod, nincsen még jól?
— Hát — azt mondja a fiú — körülbelül már jó lesz, hát vedd
ki.
Megrántja a kezét, hát az egész fa mozog, de a keze nem jön ki.
— Hát nem tudom kivenni! — azt monja. — Üsd mellé az éket,
hogy szétnyíljék.
— Hallod-e, nem úgy lesz az! Te meghagytad az én életemet,
én is meghagyom a tiédet. Hát maradj itt magadnak!
Avval ő elment. Elér az erdőszélre, ott meg a rengeteg sok nép!
Mennének a vásárra, de nem mernek a sárkánytól. Mikor őt meg-
látták, nem tudtak a csodálkozástól mit csinálni: hát, hogy mert,
hogyan tudott keresztüljönni az erdőn?
— Azt már csak én tudom, meg a jó Isten! — azt mondja.
Sok kincset ígértek neki, hogy vezesse őket, kísérje őket keresz-
tül az erdőn.
— Hallják! Nem kellenek nekem a kincsek. Hamar meglehet,
amit kérek, mert sok minden van a világon.
Megnézett egy helyet ott az útszélen.
— Ide nekem egy szobát meg egy konyhát üssenek össze.
Mindjárt hozzáfogott a sok nép. Olyan egykettőre összeterem-
tették, hogy csak a kulcsot adták a kezébe. Akkor aztán nagy víg-
sággal megindult az a sok nép, de azért csak félve. Elöl ment ő,
megette a többiek. Mikor a sárkányhoz ért, megállította őket.
—Na, már most jöjjenek, megmutatom azt a hatalmas embert.
De még akkor is ki fejszével, ki meg más szerszámmal mert
csak közeledni.
— Na, látják, ahol van az az ember!
— Ő meghagyta az én életemet, én is meghagytam az övét, de
odatettem a kezét abba a fába. Most csináljanak vele, amit akarnak.
Szerte-széjjel verték, csak az a két csukló maradt a fába. Azután
vígan elmentek.
A fiú meg elment a húgáért haza.
— Nahát, húgom — azt mondja —, ami a tied, szedegesd össze
és útnak indulunk.
Akkor kap észbe a két öreg.
— Hát mit akartok, gyermekeim?
— Hój — azt mondja —, víz hozott bennünket, hab hajtott, hát
vesztünk volna az anyánknál! így maguk nekünk nem édesanyánk,
sem édesapánk. Hát most megyünk tovább.
— Nem így, fiaim, nem így, pulyáim, nem!
— Nincs tovább semmi szó. Isten velük, mivelünk is!
Elmentek. Oda, abba a kis viskóba. Hamar rájöttek, hogy pénz
dolgában sem olyan szegények, mert az aranyhajból akadt ez is,
az is.
Elkerült a hír abba a városba is, ahova valók voltak. Meghallotta
a vén vasorrú bába, hogy milyen hír jár a városban. Mondja a
Szembúzásnak:
— Nem jó szélt hallok fújni!
— Hogy-hogy?
— Úgy hallom, hogy itt meg itt, ilyen meg ilyen két fiatal van,
ilyen meg ilyen a hajuk. Azok lehetnek, akiket a vízre bocsátot-
tunk. Elmegyek, megnézem óket és ki is kérdezem alaposan, hogy
azok-e? 

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella