877. mese...

 

Pallag Rózsa (Szavak száma: 1758)

Eccer vót egy szegen asszony. Annak a szegen asszonynak vót
három fia. Azt mondja a három fiú az anyjának:
— Édesanyám, süssön nekünk hamuba sült pogácsát, mert mi
megyünk világot próbálni!
Sütött az anyjuk hamuba sült pogácsát nekijek, és tarisznyát
pakoltak. És a két idősebb fiú elköszönt az anyjátul, de a legkiseb-
bik nem. Ezért az anyja megátkozta a legkisebbiket, hogy addig
menjen, míg Pallag Rózsát feleségül fel nem tanálja.
Hát ahogy mennek, mendegélnek, hát mán eccer leűtek egy nagy
tó'gyfa alá pihenni és enni. És ott elkezdtek tanakodni hárman,
hogy hogy mirül is fogják űk megtudni, hogy melyik tér hamarabb
haza.
Hát azt határozták el, hogy mind a hárman beleütik a penecilus
késeket a fába, és akié mán nem lesz benne, az hazatért.
Hát űk oszt elindulnak. Mennek, mendegélnek.
Ahogy mennek, eccer mán háromfele nyílik az út. Az egyik fiú
ment jobbra, a másik balra, a legkisebbik pedig a középső' úton.
Hát ahogy megy, mendegél, mán esetfele vót az idó', eléri a réz-
utat és a rézerdó't. Hát ahogy eléri, meglát ű egy kis bogárhátú
házat, benne egy kis pislákoló világot. Bemegyen oda. Egy töpörö-
dött vénasszonyt tanált ott.
— Jó estét, öreganyám!
— Jó estét neked is, fiam! Jó jártál — azt mondja —, hogy öreg-
anyádnak szólítottál, mer ha ezer lelked lett vón is, meg kellett
vón halnod.
— De maga is jó járt, öreganyám, hogy fiának szólított, mer ha
ezer lelke lett vón, meg kellett vón halnia. Úgyis régen jövök ezen
a rézúton, jó lett vón ezzel a galambősz fejivei labdázni.
— Hát nem tudom, miféle vagy — azt mondja — haladj, hozd
be azt a rézvillát, támaszd fel a szemem pilláját, hogy nézzelek
meg, miféle vagy!
Beviszi a fiú a rézvillát, feltámassza a szeme pilláját, hát azt
mondja a vénasszony:
— Derék fiú vagy, de nem tudom, mi járatba vagy.
— Hát — azt mondja —, én abba a járatba vagyok, hogy édes-
anyám elátkozott, hogy addig menjek, míg Pallag Rózsát fel nem
tanálom. — És azt mondja az öregasszonynak:
— Nem tud rulla valamit?
— Hát én nem tudok — azt mondja —, hacsak az én katonáim
nem tudnak rulla valamit. Hanem tudom, el vagy fáradva — azt
mondja —, adok jó vacsorát és feküdj le, pihenj!
Reggel, még a fiú alszik, az öregasszony felkel. Rögtön kimegy,
belefúj a sípjába. Valamennyi vereb vót a világon, mind odament:
azok vótak a katonái. És megkérdezte sorba mindtül, hogy nem
tudnak-e Pallag Rózsárul valamit. De nem tudott egy se semmit.
De hát egy verebet otthagyott az öregasszony, hogy az fog a
fiúval utazni. És azt mondja az öregasszony a fiúnak:
— Van nekem egy néném — azt mondja. — Mire ideértél, oda
fogol érni.

Hát elindultak ketten a verebbel.
Mennek, mendegélnek. Hát estére fele mán ű eléri az ezüstutat
és az ezüsterdőt. És meglássa a kis bogárhátú házat, benne a kis
pislákoló világot.
Bemegyen.
— Jó estét, öreganyám!
— Jó estét, neked is, fiam! Jó jártál, hogy öreganyádnak szólí-
tottál, mer ha ezer lelked lett vón is, meg kellett vón halnod.
— De maga is jó járt, öreganyám, hogy fiának szólított, mer ha
ezer lelke vón is, meg kellett vón halnia. Úgyis régen jövök ezen
az ezüstúton, jó lett vón ezzel a galambősz fejivei labdázni.
— Hát nem tudom, miféle vagy — azt mondja —, haladj, hozd
be azt az ezüstvillát, támaszd fel a szemem pilláját, hogy nézzelek
meg, miféle vagy!
Hát kimegyen a fiú, bevitte a villát, feltámasztja a szeme pilláját.
— Hát — azt mondja —, derék fiú vagy, de nem tudom, mi
járatba vagy.
— Hát — azt mondja —, én abba a járatba vagyok, hogy édes-
anyám elátkozott, hogy addig menjek, míg Pallag Rózsát feleségül
fel nem találom. Nem tud rulla valamit?
— Hát én nem tudok — azt mondja —, hacsak az én katonáim
nem tudnak rulla valamit. Hanem adok neked jó vacsorát, tudom,
el vagy fáradva, feküdj le és pihenj! — azt mondja.
Reggel felkel a vénasszony, még a fiú aludt, kimegyen, belefúj
a sípjába, i^nennyi vaíjú vót a világon, mind odament: azok vótak
a katonái. És megkérdezte sorba mindtül, hogy nem tudnak-e Pal-
lag Rózsárul valamit. De hát nem tudott egy se semmit. Az is
otthagyott egy varjút, hogy az is fog a fiúval utazni. És az is meg-
mondta neki:
— Van nekem még egy néném — azt mondja —, amire ideértél,
oda fogol érni.
Űk aztán hárman elindultak. Mennek, mendegélnek. Hát este-
fele mán elérték űk megént az aranyutat és az aranyerdőt. És
meglátja a kis bogárhátú házat, benne a kis pislákoló világot. Be-
megyen.
— Jó estét, öreganyám!
— Jó estét neked is, fiam! De jó jártál — azt mondja —, hogy
öreganyádnak szólítottál, mer ha ezer lelked lett vón is, meg kellett
vón halnod.
— De maga is jó járt, öreganyám, hogy fiának szólított, mer ha
ezer lelke lett vón, meg kellett vón halnia. Úgyis régen jövök ezen
az aranyúton, jó lett vón ezzel a galambősz fejivei labdázni.
— Hát nem tudom, miféle vagy — azt mondja —, haladj, hozd
be azt az aranyvillát, támaszd fel a szemem pilláját, hogy nézzelek
meg, miféle vagy!
— Hát — azt mondja —, derék fiú vagy, de nem tudom, mi
járatban vagy.
— Hát — azt mondja —, én abba a járatba vagyok, hogy édes-
anyám elátkozott, hogy addig menjek, míg Pallag Rózsát feleségül
fel nem tanálom. Nem tud rulla valamit?
— Hát én nem tudok — azt mondja —, hacsak az én katonáim
nem tudnak rulla valamit. Hanem adok jó vacsorát, és feküdj le,
pihenj! Hátha azok maj tudnak rulla valamit.
Reggel a vénasszony felkőtt, kiment, belefújt a sípjába. Vala-
mennyi sas vót a világon, az mind odament: Megkérdezi mindtül,
hogy nem tudnak-e Pallag Rózsárul valamit. Hát nem tudtak egy
se semmit, azok se. Az is otthagyott egy sast, hogy fog a fiúval
utazni.
És a vénasszony adott a fiúnak egy átalvetőt, azt megrakta
pénzzel, hogy ameddig fog utazni, hogy abbul legyen neki enniva-
lóra.
Hát ahogy mennek űk, negyedmagával, mennek, mendegélnek,
eccer egy hegyódalba érkeznek, ott van egy kis korcsma. Ott lássa,
hogy a korcsmáros egy embert ugyan üt. Odamegy, kérdi tülle,
hogy miért bántja.
— Hogyne bántanám, mikor mindennap iszik és fizetni nem fizet.
— Hát — azt mondja —, ne bántsa, számolja össze, hogy mivel
tartozik!
Mikor összeszámolja, hát ű azt mondja, kifizeti helyette. Hát
amikor kifizette, alig maradt az átalvetőbe pénz. így aztán a ve-
rebnek vett egy krajcárér pájinkát, a varjúnak kettőér, a sasnak
háromér, ű meg megivott öt krajcárér. És így oszt útnak eredtek
tovább.
Mennek, mendegélnek, hát rájok estveledett. Hát bementek egy
helyre szállást kérni. Hát ott csak a fiatalasszony vót otthon.
— Hát, én adnék szívesen szállást — azt mondja —, de az én
uram mérges ember — azt mondja —, de nincs itthol, nem tudok
adni.
Hát kijöttek űk, hogy mennek tovább. Hát éppen szembementek
ezzel az emberrel, ahonnan kijöttek. Az meg ráismert, mert annak
fizette ki az adóságát.
Hát kérdi, hogy hova mennek. Hát űk szállást kérnének, ha
kapnának, azt mondja.
Na, visszahítta üköt és adott nekijek jó vacsorát, és ű oszt el-
magyarázta, hogy mi járatba van. Elmagyarázta az embernek,
hogy ű abba a járatba van, hogy az anyja elátkozta, hogy ű addig
menjen, míg Pallag Rózsát fel nem tanálja. És így oszt kérdezte
az embert:
— Nem tud rulla valamit?
Hát ez az ember a Szél vót.
— Dehogynem tudok — azt mondja. — A tizenkétfejű sárkány-
nak a felesége Pallag Rózsa. Hanem — azt mondja —, elmegyek
holnap reggel oda, és vízér lesz Pallag Rózsa a forráson, és meg-
kérdjük tülle, hogy kérdezze meg a sárkánytul, hogy mibe van a
sárkánynak az a borzasztó nagy ereje. - É s másnap reggel űk
vissza fognak menni. Úgy is vót.
Elmentek űk Pallag Rózsához. Pallag Rózsa éppen vízér vót a
forráson. És mondták Pallag Rózsának, hogy kérdje meg a sár-
kánytul, hogy mibe van neki az a borzasztó nagy ereje.
Hát a sárkánytul ahogy kérdi, nagyon mérges lett a sárkány:
— Hej, — azt mondja —, mán tudom, mibe sántikálsz — azt
mondja. — El akarsz pusztétani — azt mondja. — De én megmon-
dom neked — azt mondja —, mer olyan ember nincs, olyan erős,
hogy engemet el tudjon pusztétani. Tehát én megmondom neked
— azt mondja —, hogy a hegybe van egy vaspince, abba van —
azt mondja — egy csonka szarvú tehenem, a tehenbe van egy nyúl,
a nyúlba van egy galamb — azt mondja —, a galambba van három
tojás, a három tojásba három darázs. Ebbe van az én borzasztó
nagy erőm.
Nahát más reggel oszt visszamennek evvel az emberrel, és meg-
mondta Pallag Rózsa nekijek, hogy mibe van a sárkánynak az a
borzasztó nagy ereje:
— Hát a hegybe van egy vaspince, a vaspincébe van egy csonka
szarvú tehén, a tehenbe van egy nyúl, a nyúlba van egy galamb,
a galambba van három tojás, a három tojásba három darázs. Ebbe
van az ű nagy ereje.
Na, elmondta nekijek Pallag Rózsa, és avval űk elmentek a vas-
pincéhez, felkeresték.
És ez az ember nekirivalkodik, ez a Szél, a vasajtónak. Még a
kis verebjek is nekivágódott a vasajtónak, hiába mondták, hogy ne
húzódjon oda, de aztán elsomfordált, kijózanodott, mer igen meg-
szédült.
így oszt nekirivalkodik megént a vasajtónak ez a Szél. Egy ajtó
derekba szakadt. Akkor nekirivalkodik a másiknak, és megént ne-
kirivalkodott másodszor is, és ez is derekba szakadt.
Akkor a fiút odaállította egy fejszével a pinceajtóba, és ű a te-
henet kezdte hajtani kifele. Csak megmondta a fiúnak, hogy úgy
tanálja, hogy a tehen bukjon fel.
Azt oszt úgy homlokba tanálta tényleg, hogy felbukott a tehen,
ahogy jött kifele a pincébül.
Kihasították a tehenet, kiugrott belülle a nyúl. Elszaladt. Utána
a sas, elcsípte.
Kihasítsák a galambot, kiveszik belülle a tojást. Kettőt elnyelt
belülle a fiú, egy tojás eltört. A darázs egyenesen repülni akart a
sárkánynak a szájába fele. Utána a vereb, elcsípte.
így osztán mindent elpusztétottak. így oszt a sárkánynak nem
vót ereje, csak kinyújtózva feküdt a fődön.
És elmentek Pallag Róz^áér, és a sárkány elkezdett rimánkodni
a fiúnak, hogy hagyja meg az életét, ad neki egy aranyszál vesszőt
meg egy aranyalmát. És megmondta neki:
— Ezzel az aranyszál vesszővel üssed a házszeglettjit, itt az
aranyalmát meg hozza fogod csapni, abbul lesz egy palota neked.
Na, elindultak. Mikor mentek egy darabig, elkezdi motyogni ma-
gába a sárkány:
— Vigyed, vigyed, úgyis visszahozom én azt még!
Ezt meghallotta a Szél, és széjjeldarabolták a sárkányt diribre-
darabra. Megölték.
így oszt elindultak űk. Elmentek ennél a Szélnél, ott csaptak
egy kis vendégséget, megpihentek. És avval útnak eredtek haza-
fele.
Hát ahogy mennek hazafele, mikor ű eléri lassan azt a tőgyfát,
ahol űk megpihentek hárman, hát mán a két bátyjának a kési nem
vót a fába. Na, errül tudta, hogy mán azok biztosan hazatértek.
De hát mivel űtet az anyja elátkozta, hát nem is akart egész
hazamenni. Ment egy darabig, gondolt egyet és odacsapta az
aranyalmát. Abbul lett egy palota, és mai napig is ott élnek bol-
dogan, ha meg nem haltak.

 

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella