874. mese...

 

 

A szóló szóló, mosolygó alma és csengő barack (Szavak száma: 617)

 

Hol volt, hol nem volt, hetedhét ország ellen volt, volt egyszer
egy király, annak volt három leánya. Egy ízben vásárra készült a
király, s megszólítá leányait: mit hozzak vásárfiául, kedves leá-
nyim? Az öregebbik szólt: nekem aranyos ruhát, édes király atyám;
a másik mondá: ftekem ezüstös ruhát; a harmadik pedig: nekem
szóló szólót, mosolygó almát, s csengő barackot. Jól van leányim,
mondá a király, s elment. A vásáron megvevé két leányának a
ruhát azonnal, de a szóló szőlőt, mosolygó almát, s csengő barackot
minden fáradozásai s kérdezősködései után sem találhatá. így szo-
morún, hogy éppen legkedvesebb leányának nem vihet semmit,
hazatért. Történt azonban, hogy az úton, bár lovai különben a csil-
lagot rúgták, elakadt a királyi kocsi. Azonnal parancsoltak vonta-
tókat, de hasztalan, lovai mind amellett se ide, se tova nem bírtak
menni. Már lemondtak a kimozdulás reményéről is, midőn egy ron-
da, szurtos sertés arra ment, s megszólalt: röh, röh, röh, add nekem
király, legkisebb leányodat, én kiszabadítlak. A király, csak hogy
szabadulhasson, megígéri, s ez orrával meglökvén a hintót, szinte
bakázott ki lovastul együtt a sárból. A ruhákat két leányának át-
adta, s most még inkább bánkódék, hogy szeretett leányának nem
csak nem hozott semmit, sőt egy ronda állatnak ígéré. Nem sokára
a sertés, egy taligát húzva, a palota udvarán termett s fölkiálta:
röh, röh, röh, király! itt vagyok a leányodért. A király megdöbbent,
s hogy leányát megmentse, egy pór leányt öltöztetett föl gazdag
arany hímzetű ruhába s leküldé neki, s taligájába ülteté. A sertés
megszólalt: röh, röh, röh, király! ez nem a te leányod; s kifordítá
a taligájából. A király látván, hogy csalni nem lehet, ígért leányát
küldé ugyan le, de rongyos, szennyes öltözetben, gondolván, hogy
majd nem fog tetszeni a sertésnek. Azonban az nagy örömröhögés-
sel ragadta taligájába a leányt. Atyja sírt, hogy könnyelmű ígérete
ily sorsra juttatá kedves leányát. Ment, mendegélt a disznó a zo-
kogó leánnyal, míg sok utazás után, egy ronda ól előtt megállott,
s mondá: röh, röh, röh, szállj le leány a taligáról. A leány leszállott;
röh, röh, röh, menj be jövendő lakodba, szólt ismét, s a patakként
könnyező leány engedelmeskedett. Majd kínálni kezdé a válúba
töltött kukoricával, s alommal, mely kaparékszalmából volt készít-

ve. A leány szemeire soká nem jött álom keservében, míg a fájda-
lom mintegy végképp elcsigázván, valahogy elszenderült. Minél tö-
rődöttebb volt egész mindene, annál mélyebb lón most álma, úgy
hogy a leány másnap, majd csak nem dél felé ébredt föl. Körülnéz,
s bámul, mert egy tündérszép palotában, bíbor kárpitos, arany roj-
tokkal rakott, fehér selyem ágyon látja magát. Fölébredtének elsó'
jelére szobaleányok termettek körüle, várva parancsát, s legdrá-
gább öltözeteket hordva számára. A leány mintegy elbűvölve a
látottaktól, némán felöltözött, s ekkor szobaleányai egy pompás
terembe reggelihez kísérték, hol egy fiatal férfi. legigézőbb nyájas-
sággal fogadá otet. — Én vagyok férjed, ha akarod, s amit látsz
minden a tiéd —, szóla ez, s reggeli után kivezette egy gyönyörű
kertbe. A leány nem tudta álom-e vagy való, amit lát, s a férfi
minden kérdezősködéseire kitörő pajzánságokkal felelt. Most a
kert gyümölcsös részébe értek, s a szőlőfürtök megszólalának: szép
királynénk, szakíts közülünk magadnak; az almák egyre mosolyog-
tak felé; s a barackok legszebb ezüsthangon csengettek.
— Lásd, kedves — szólt most a szép férfi —, itt van, amit kí-
vántál, s mit neked atyád nem adhatott. Most tudd meg, én feje-
delem voltam, de sertéssé átkoztanak, s ez állapotból addig ki nem
szabadulhaték, míg egy leány szóló szőlőt, mosolygó almát, s csen-
gő barackot nem kíván. Te voltál e leány, s én megszabadultam,
s ha tetszem, enyém lehetsz örökre.
A leányt a szép férfi s a királyi fény leigézé és belé egyezett, s
atyjoknak örömmel mentek jelenteni s hírül vinni boldogságukat.

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella