871. mese...

 Az égen felül érő cseresznyefa (3. rész. Szavak száma: 1309 )

Mikor János föloldotta, a farkas adott neki egy sípot és azt mond-
ta neki, ha bajba lesz, fújja meg ezt a sípot, ő majd ott lesz segít-
ségére.
János ballagott tovább. Talált egy rókát megkötözve egy fához.
A róka is könyörgött neki: Engedje el, még valamikor nagy segít-
ségére lehet. János ezt már könnyebben föloldotta, mikor föloldot-
ta, a róka is adott neki egy sípot, és azt mondta neki, ha bajba
lesz, fújja meg ezt a sípot.
Evvel János ballagott tovább, végtire odaért a boszorkány ta-
nyájához. De amint ment, figyelt mindenfelé, nem láthatná-e meg
valahol a vén boszorkányt a ház körül. És észrevette, hogy a bo-
szorkány a kertben hajladozik. Nagy hangon rákiált János: — Jó-
napot adjonisten, kedves öreganyám!
A vén boszorkány fölugrik: — Köszönd fiam az Istenednek, hogy
előbb észre vettél mint én téged. — Akkor a vén boszorkány azt
mondja: — Mi járatban vagy édes fiam?
Akkor János azt felelte: — Szolgálatot keresek, kedves öreg-
anyám.
A vénasszony azt felelte: — Jól van, édes fiam, nekem éppen
szolga kellene. Három nap lesz nálam három esztendő. Három lo-
vam van nekem, azt kell őrizni, és ha haza nem tudod Őket vezetni,
a fejedet veszem le. Nézz körül, itt a karókon mind emberfejek
vannak, egy karó van üresen, arra kerül a te fejed.
János kapott jó vacsorát. Másnap reggel fölkelt, tarisznyájába
is adott valamit és akkor a három lovat kellett neki vezetni, evvel
a szóval, ha nem tudja őket megőrizni, fejét leveszi, és abba az
üres karóba belehúzza.
János kiért a lovakkal a legelőre, szabadon engedte őket. Talált
egy forrás-kutat, oda letelepedett és megreggelizett. Amint regge-
lizett, egy sánta menyét meg odament hozzá, nézte, hogy mit csinál
János.
János dobott neki egy darab húst. A menyét azt fölvette és meg-
ette.
Megint csak nézett Jánosra, megint csak dobott neki egy darab
húst. Fölvette, megette. Ismét nézett Jánosra a menyét, János me-
gint dobott neki egy darab húst. Akkor elment a menyét a forrásra
és nagyot ivott rá és oda állt János elébe. Azt mondja: — Na, János,
mivel jól tartottál, adok neked egy sípot, ha bajba kerülsz, ebbe a
sípba fújj bele, mindjárt a segítségedre jövök.
Jánost egy kis levegő megkapta és elaludt. Mikor fölébredt egy
lova sem volt. János összevissza szaladta az egész legelőt, de lovait
nem találta. Jánosnak eszébe jutott a farkasnak a sípja, belefújt,
a farkas ott volt előtte és azt mondta neki: — Na, János, mi a baj?
János azt mondta neki: — Elvesztek a lovaim.
A farkas azt felelte: — Tudom én, hol vannak a te lovaid. Itt a
parton túl, ott van egy falka birka, azok között vannak. Birkává
változtatta a vénasszony. Most csak gyere velem, én azt a három
lovat kizavarom a birkák közül, te csak vágd a fejükhöz a kötőféket,
mindjárt lovakká változnak. Te csak hajtsd haza őket, mert többet
nem segítek.
Akkor odaértek a birkákhoz, a farkas kikergette azt a három
birkát, János a kötőféket a fejükhöz vágta, rögtön lovakká vál-
toztak. A fejükre tette a kötőféket, és hazahajtotta a lovakat. A
vénasszony már a kapuban várta meztelen karddal. Dühében, mér-
gében majd elpattant, mikor látta, hogy János hajtja haza a lova-
kat.
Másnap ismét kivezette a lovakat a legelőre. Megint megcsapta
egy levegő, ismét elaludt. Amikor fölébredt, egy lova sem volt. Ak-
kor befújt a rókának a sípjába, a róka ott termett előtte és kérdezte:
— János, mi a baj?
János azt felelte: — Elvesztek a lovaim.
A róka azt felelte: — Tudom én, hol vannak a lovaid, a vén-
asszony kacsává változtatta őket, itt úszkálnak az árokban. Én
majd a kacsákat kikergetem az árokból, te csak vágd a fejükhöz a
kötőféket, mindjárt lovakká változnak.
Akkor a róka kikergette azt a három kacsát. János a kötőféket
a fejükhöz vágta, rögtön lovakká váltak. A fejükre tette a kötőféket
és hazahajtotta őket. A vénasszony megint a kapuban várta mez-
telen karddal. Mérgében majd elpattant, mikor látta, hogy János
hajtja haza a lovakat.
Harmadik nap János megint kivezette a lovakat a legelőre. Ak-
kor már a kötőfékeket a bocskorának a szíjához kötözte, hogy el
ne tudjanak menni. Egy kis levegő Jánost megcsapta, elaludt. Ami-
kor fölébredt, egy lova sem volt. János belefújt a menyétnek a síp-
jába. A menyét rögtön ott termett nála és azt kérdezte: — János,
mi a baj?
János azt felelte neki: — Elvesztek a lovaim.
Azt mondta a menyét: — Tudom én, hol vannak a te lovaid. A
vén boszorkány tyúktojássá változtatta őket. Otthon vannak a
tyúkólban, a vénasszony meg rajtuk ül, mint kotlóstyúk. — Azt
mondta a menyét: — Idevigyázz, János! A vén boszorkány már egyik
lábamat kitekerte, de azért megpróbálkozom vele. Gyere most haza,
én majd bemegyek a tyúkólba, a kotlóst kihajtom, te meg a tojá-
sokat vedd ki, hozd ide a legelőre, a kötőfékeket tedd rájuk, lovakká
változnak, és vezesd őket haza, mert tovább nem segíthetek.
Jánosnál a három esztendő letellett. Másnap reggel fölébredt, a
vénasszonytól kapott jó frustukot. A vén boszorkány kérdezte Já-
nost: — Na, János, mivel ilyen hű szolgám voltál, most mi jutalmat
kívánsz éntőlem?
János azt felelte: nem akar egyebet, mint aki a szemétdombon
fekszik ló, a tyúkólban van egy nyereg meg egy rozsdás kard; ezt
a három tárgyat.
A vénasszony erre nagyot nevetett: — Mit akarsz, fiam, avval
a rongyos lóval, evvel belemész a sárba, benn marad!!
János azt felelte: — Ne törődjön vele, nekem más nem kell.
A vénasszony elhívta a kamrába, ott volt egy hordó arany, meg
egy hordó ezüst. Kínálta, hogy vihet belőle amennyit akar, mivel
hű szolga volt.
János nem engedett, azt felelte, neki más nem kell, mint a ló,
nyereg és kard.
A vénasszony beleegyezett, János a lovat fölemelte, kardot föl-
kötötte és fölült rá. Elballagtak. Amint mentek, egyszer beleértek
egy pocsványba. A ló nem tudott a pocsványból kimenni. Gyűgette
ám, gyűgette, de bizony a ló nem tudta a lábait fölemelni. János
erre megharagudott, leugrott a lóról és otthagyta. A ló megszólam-
lodott, utána kiáltott Jánosnak:
— János, ilyen kicsihitű vagy te énhozzám?! Minek tekintsz te
engem, talán semminek?
Azt felelte János: — Mit csináljak veled, ha még a sárból se
tudsz kijönni.
Azt felelte a ló: — Gyere vissza, ülj föl a hátamra, talán majd
ki tudunk jönni.
János visszament, fölült a hátára, a ló megrázkódott, aranyszőr-
ré változott minden szál szőre. A ló kiugrott a sárból, azt kérdezte
Jánostól: — Hová menjünk most, János, legelőbb?
Azt felelte János: — Szép Úrnőért!
Akkor a ló azt kérdezte Jánostól: — Hogyan menjünk, úgy mint
a szél, vagy pedig úgy, mint a gondolat?
János azt felelte: — Úgy, hogy se teneked, se énnekem bajom
ne legyen.
Mentek, odaértek a sárkánynak a lakására. Szép Úrnő az udvart
söpörte. János kérte a Szép Úrnőt, üljön föl a ló hátára, hagyja itt
ezt a rút állatot.
Szép Úrnő azt felelte: — Ergye János, mert én ettől meg nem
menekülhetek. Most még volt valaki, aki összerakott, de ha még-
egyszer szétszed ez a rút állat, senki se szed össze.
János nem engedett, Szép Úrnő fölült a ló hátára és mentek.
Vágta a tizekétfejű sárkánynak a lova à pallót, de erősen.
A sárkány kiment, kérdezte tőle: — Mi bajod? Nincs szénád vagy
abrakod?
— Szénám is van, abrakom is van, elvitték a Szép Úrnőt!
Sárkány azt kérdezte: — Öhetünk-e, ihatunk-e?
A lova azt felelte: — Se nem öhetsz, se nem ihatsz, de azért
talán még se éljük el őket.
Sárkány dühében kivezette a lovát, fölugrott a hátára, mentek
utánuk. Mikor annyira megközelítették Jánost, hogy közel értek,
a sárkány lova odakiáltotta a János lovának: — Vagy állj meg,
vagy menj olyan gyorsan, sohase lássalak többet, ne szakajts meg
egészen!
János lova azt kiáltotta neki vissza: — Vesd le azt a rútat a
hátadról és gyere velünk.
És akkor a sárkánynak a lova levetette a sárkányt a hátáról,
úgy, hogy amikor leesett, rögtön szurokká változott.
A sárkány lovát megvárták és akkor a kastélyhoz leszálltak. A
sárkány lova és a János lova egytestvérek voltak.
Akkor megtartották a hetedhét országra való lakodalmat. Olyan
lakodalom volt, hogy még a sánta kutyák is rúgták a port. És hogy-
ha még meg nem haltak, még máig is élnek.
Ez a vége.

 

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella