870. mese...

Az égen felül érő cseresznyefa (2. rész. Szavak száma: 1242 )

János a templomból kijött, a ló elvitte haza. Amint odahaza le-
szállt a ló hátáról, megint olyan piszkos ruhája lett, mint előbb
volt.
Szép Úrnő hazament a templomból és keservesen sírt.
János kérdezte: — Miért sírsz Szép Úrnő?
Szép Úrnő azt felelte: — Mit tűröm, tagadom, be kell vallanom:
mióta te itt vagy, mindig szebb és szebb ruhájú legény ült mellet-
tem, de anélkül, hogy megtudtam volna, hogy ki az, mert még a
mise végét sem várta meg.
Akkor János azt felelte: — Mit tűröm, tagadom, be kell valla-
nom: én voltam.
Szép Úrnő azt felelte Jánosnak: — Na János, ha te voltál, én
leszek neked feleséged, te pedig ennek a kastélynak lehetsz az ura.
A kastélyban volt tizenkét szoba. Tizenegy kulcsot a Szép Úrnő
Jánosnak átadott, a tizenkettediket nem adta neki. János ezen
sokat gondolkozott: miért nem kapja át az о feleségitol a tizenket-
tedik szobakulcsot. Egyszer, amint János a hálószobába bement,
a kulcs ott feküdt az asztalon. János a kulcsot fölkapta és szaladt
egyenesen a tizenkettedik ajtóig. Rögtön lenyitotta az ajtót, belé-
pett a szobába. Egy tizenkétfejű sárkány ott lánccal össze volt kö-
tözve. János megijedt, ki akart rohanni a szobából. A sárkány rá-
kiáltott: — Ne szaladj ki, segíts a bajomon, még valamikor valami
nagy bajból kisegíthetlek.

Akkor János kérdezte a sárkányt: — Hát hogyan segítsek raj-
tad? Levegyem a láncokat?
Azt felelte a sárkány: — Nem, csak egy pohár vizet hozzál, mert
nagyon szomjas vagyok.
Amint a sárkány a pohár vizet megitta, azt felelte: — Hozzál
még egy pohárral, még valamikor nagy segítségedre lehetek.
Amikor a második pohár vizet megitta, azt mondta a sárkány:
— Adjál még egy pohár vizet, még valamikor valami atyádfiát a
purgatériombu is kisegíthetem.
Mikor a harmadik pohár vizet a sárkány megitta, megrázkódott,
az összes láncok leszakadtak róla. Azt felelte Jánosnak, hogy az
enyém a Szép Úrnő, nem a tied. Azzal fölfogta, és már vitte is a
levegóЪe.
János kiszaladt a kertbe, sírt keservesen, haját tépázta. Meg-
szólította Jánost a rézszínű ló. Azt felelte Jánosnak: — János, gye-
re ülj föl a hátamra, én is tudok repülni, gyere, talán majd vissza
tudjuk hozni a Szép Úrnőt. János fölugrott a hátára és repültek,
mentek.
Amint odaérnek a tizenkétfejű sárkány barlangjához, a Szép Úr-'
nő éppen akkor akart vizet bevinni a sárkánynak. János megszó-
lította a Szép Úrnőt, üljön föl a ló hátára és menjen vissza velük.
Szép Úrnő azt felelte: — Ne mehetek János, én ettől az undok
állattól nem szabadulhatok. Te menj el innen, amíg valami bajod
nem lesz.
De János nem hagyott neki békét, fölült a ló hátára és mentek.
A tizenkétfejű sárkánynak is volt egy lova, az meg az istállóban
erősen vágta a pallót. Tizenkétfejű sárkány kiment a lovához:
— Mi bajod van? Nincs szénád vagy abrakod?
Azt felelte a ló: — Szénám is van, abrakom is van, elvitték a
Szép Úrnőt.
Akkor kérdezte a sárkány: — Ihatunk-e, öhetünk-e?
Azt mondja a ló: — Ihatsz is, meg öhetsz is, tizenkét mázsa
dohányt megpipázhatsz is, még akkor is utolérjük.
A sárkány evett is, meg ivott is, tizenkét mázsa dohányt meg-
pipázott, azután felült a lova hátára, még a fele útban se voltak,
amikor elérték.
Mikor elérték, sárkány a Szép Úrnó't a ló hátáról lekapta, vitte
vissza.
János mikor hazaért, a ló hátáról leszállt, ismét keservesen sírt.
Megszólította az ezüstszőrű ló Jánost: — Na János, én is tudok
repülni, gyere ülj fel a hátamra, talán majd vissza tudjuk hozni.
János fölült a hátára. Amint odaérnek a sárkánynak a bar-
langjához, Szép Úrnő akkor vitt be fát. János megszólította Szép
Úrnó't, üljön föl a ló hátára, jöjjön velük, hagyja itt ezt a rút
állatot.
Szép Úrnó' azt felelte Jánosnak: — Hiába próbálkozol, menj
vissza, mert még a sárkánnyal hátha valami bajod történhetik.
De János nem hagyott békét, fölültek és mentek hazafelé.
A sárkánynak a lova ismét vágta a pallót. A sárkány kimegy a
lovához:
— Mi bajod? Nincs szénád vagy abrakod?
— Szénám is van, abrakom is van, elvitték a Szép Úrnó't.
A sárkány erre azt felelte: — Ihatunk-e, öhetünk-e?
— Ihatsz is, meg öhetsz is, tizenkét mázsa dohányt megpiház-
hatsz, még akkor is elérjük.
A sárkány ivott is, meg evett is, tizenkét mázsa dohányt meg-
pipázott; fölült a lovára, fele úton már utolérték. Amint a sárkány
lekapta Szép Úrnó't, azt mondta Jánosnak: — Ha még egyszer bar-
langomba mersz jönni, ezer darabba darabollak.
Akkor János visszatért haza. Leszállt a ló hátáról, keservesen
sírt, haját tépázta. Megszólította az aranyszőrű ló: — Gyere, ülj
fel a hátamra, én is tudok repülni, talán majd vissza tudjuk hozni.
Van-e kedved magadat ezer darabba daraboltatni?
Jánosnak nem volt kedve magát ezer darabba daraboltatni, de
Szép Úrnő nélkül sem tudott meglenni. Fölült a ló hátára és men-
tek.
Odaértek a sárkánynak a lakásához. Szép Úrnő akkor vitte ki
a szobából a szemetet. János megszólította, hogy üljön föl a ló há-
tára, menjenek vissza. Hagyja itt ezt a rút állatot.
Szép Úrnó'felelte: — Nahát János, volna kedved szétdaraboltat-
ni magadat ezer darabba. Én nem menekülhetek innen, csak ergye.
János nem hagyott neki békét: — Talán el tudunk menekülni!
Szép Úrnő felült a lóra és mentek.
Sárkánynak a lova vágta a pallót. Sárkány kiment a lovához:
— Mi bajod van? Nincs szénád vagy abrakod?
Azt felelte a ló: — Szénám is van, abrakom is van, elvitték a
Szép Úrnőt.
Akkor kérdezte a sárkány: — Ihatunk-e, öhetünk-e?
— Ihatsz is, meg öhetsz is, tizenkét mázsa dohányt megpipáz-
hatsz, még akkor is eléljük.
A sárkány bement, jóllakott, kivezette a lovát, azután fölült a
hátára. Éppen a kastélykert fölött voltak, mikor a sárkány elérte
őket, kezdtek leereszkedni a kertbe. Szép Úrnőt a ló hátáról le-
kapta, Jánost pedig ezer darabba darabolta, a teste széthullott a
kertbe.
És akkor repültek arra hollók a kert fölött. Látták a véres hús-
darabokat és elkezdtek enni. Azt mondja az egyik: — Ne bántsátok
ennek a szegénynek a testi maradékát, nem tudjátok hányszor
jóllaktunk ennek a véres ruháján a földön? — Azt felelte a holló a
többinek: — Jobb lesz, ha összerakjuk és ismét lesz belőle ember.
A hollók összeszedték, összerakták és ismét lett belőle ember.
Amikor összerakták sokkal szebb legény lett belőle, mint azelőtt
volt.
Amikor János életet kapott, a holló azt kérdezte: — Na, János,
fölébredtél?
Azt mondja János: — Föl. Miért nem is engedtetek aludnom,
mikor olyan jól aludtam.
A holló azt felelte Jánosnak: — Elhiszem, hogy aludtál, de ha
mi ide nem jövünk, alhattál volna örök mindig.
A holló azt felelte Jánosnak: — Te János, csak ergye mindig
délnek, találsz egy utat, azon csak mindig tarts. Az út mellett majd
lesznek vadállatok megkötözve lánccal, te azokat engesd el, azok
még majd téged kiszabadíthatnak. És amint mész az úton, majd
találsz egy szalmástetejű házat. Ott lakik egy boszorkány, annak
van három leánya. Az azokat a lányokat át tudja változtatni lo-
vakká. És arra vigyázz, hogy annak a vén boszorkánynak te tudj
előbb köszönni, mert ha az köszön neked előbb, akkor az a vén
boszorkány téged lefejez. Amikor odaérsz, kérj tőle szolgálatot. Há-
rom nap lesz nála három esztendő, eddig kell teneked ott szolgálni.
Amikor az időd letelik, téged a boszorkány ki akar fizetni ezüsttel,
arannyal, de te ne fogadj el tôle semmi mást, mint a szemétdombon
fekszik egy piszkos ló, a tyúkólban van egy nyereg meg egy rozsdás
kard, másba ne egyezz bele.
János útnak vette magát és ment a kijelölt útnak.
Amint ment, az út mellett egy farkas oda volt kötve egy fához,
könyörgött Jánosnak, hogy oldja el, még valamikor valami bajból
kiszabadíthatja. De János félt, mert a sárkánnyal is megjárta: el-
vitte a Szép Úrnőt. Azt felelte a farkasnak: — Nem szabadítlak el,
mert amilyen éhes vagy, te engem megeszel.
A farkas könyörgött neki: — Nem bántlak én, még valamikor
nagy segítségedre lehetek.

 

 

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella