869. mese...

Az égen felül érő cseresznyefa (1. rész. Szavak száma: 678 )

Egyszer volt egy juhászlegény és a farkas rákapott a birkáira.
És akkor már úgy elhordta a farkas a birkáit, hogy nem mert
hazamenni. Útnak vette magát, megszökött. Ennek a juhásznak
János volt a neve. És amint ment, elért egy várost. A városban
minden háznál ki volt tűzve egy fekete zászló. János kérdezte a
népeket, hogy miért van kitűzve a házakra a fekete zászló. A népek
azt felelték, hogy a király már régóta ágyban fekszik, nagy beteg.
A királynak az udvarában van egy olyan cseresznyefa, aminek az
ágai az égen felül érnek. A jövendőmondója azt mondta a király-
nak, addig meg nem halhat, míg annak a cseresznyefának a ter-
méséből nem eszik.
A királynak volt három lánya; a király kihirdette az országban,
hogy aki arra a fára fölmászik, gyümölcsöt dob le, annak adja egyik
lányát, holta után meg örökölni fogja birodalmát. Próbálkoztak
hercegek, grófok, bárók felmászni a fára. A fának a héja olyan sima
volt, mint a pintös üveg. És mind visszalohantak, mind visszaes-
tek, halál martalékává váltak.
Akkor éjszaka János mindig gondolkozott a király felól: Talán
jó volna őneki is jelentkezni, talán fölengedné a fára. — János
nagyon szép, csinos, egészséges gyerek volt. Másnap reggel jelent-
kezett a királynál. Beadták, hogy van egy újabb jelentkező; Jánost
bevezették a király elébe. A király mikor meglátta, nagyon meg-
sajnálta, nem engedte föl a fára. Azt mondta neki: Már sokan pró-
bálkoztak, hercegek, grófok, bárók felmászni a fára, de mind
visszaestek, halál martalékává váltak. Nem akarom, hogy te is az
én életemért meghaljál.

Másnap reggel megint elment a királyhoz; megint jelentkezett,
de akkor sem engedte föl a király.
Akkor meg azon gondolkozott, hogy mit csináljon. A fa, meg a
király nem ment ki a fejéből. Azt határozta, hogy másnap megint
elmegy, nem kér a királytól egyebet, mint három öltözet ruhát és
három kenyeret, hogy míg felmegy a fára, elég legyen.
Harmadik reggel megint elment a királyhoz, bejelentkezett.
Most azt mondta: — Nem kérek egyebet, mint három öltözet ruhát
és három kenyeret, hogy míg felérek a fára, elég legyen.
Akkor azt mondta neki a király: — Látom már terád is csak a
halál martaléka vár, hát csak ergye.
János megkapta a három öltöny ruhát, három kenyeret, kiment
a cseresznyefához. A fát megtapogatta, körös-körül olyan sima
volt, mint a pintös üvegnek az oldala. János a kenyeret és a ruhát
magára kötözte. Megkezdte a mászást. Amikor elfáradt — volt egy
baltája —, a fának az oldalába belevágta, ráült. Amikor megpihent,
mászott tovább.
Egy hétre ledobott János egy öltöny véres ruhát, akkor a népek
várták a cseresznyét.
Másik héten megint lepottyant egy véres ruha, akkor is várták
a cseresznyét.
Harmadik héten megint lepottyant egy öltöny véres ruha: — Na,
azt mondják — most biztos ledobja a cseresznyét.
De János, amikor felért, olyan szép kastélyt látott maga előtt,
hogy elfelejtette, hogy miért mászott föl a fára. János akkor a kas-
télynak tartott. Amint a kastélyhoz bekocót, olyan szép nőt látott,
hogy a szeme-szája tátva maradt. János szolgálatot kért tőle. A
lány azt kérdezte: — Hol jársz te itt, ahol még a madár sem jár?
— Befogadta szolgának.
Kérdezte János, hogy hogy nevezze. Azt felelte, hogy őt csak
Szép Úrnőnek nevezze, mert az őneve az.
Megjött a vasárnap. Szép Úrnő elment a templomba, János meg
elment a kertbe sétálni. A kertben ott volt három ló megkötve.
Egyik aranyszőrű volt, a másik ezüstszőrű, a harmadik pedig réz-
szőrű. Rézszőrű ló megszólal: — Te rút iíjú, más az Istent imádja,
te meg itt vagy?

Azt mondja János: — Nem mehetek, mert nincs szép ruhám.
— Gyere, ülj fel a hátamra, majd elviszlek, akkor lesz szép ruhád.
János felugrott a hátára. A ló megrázkódott. Jánosnak rézszínű
ruhája lett. Azt mondja neki a ló, hogy a templomban a Szép Úrnő
mellé üljön, de a mise végét ne várja meg, hanem jöjjön ki, ő ott
fogja várni.
János amint kiment a templomból, a ló elvitte haza, és amint
otthon leszállt a ló hátáról, megint olyan piszkos ruhája volt, mint
előbb.
Szép Úrnő, amint hazaért a templomból, nagyon sírt.
— Miért sírsz Szép Urnő?
— Te rút, te piszkos ifjú, miért kérded, hogy miért sírok. Te úgy
sem tudnál azon segíteni.
János elhallgatott.
Megjött a vasárnap. Szép Úrnő ismét elment a templomba, Já-
nos pedig elment a kertbe. Megszólítja az ezüstszőrű ló: — Te rút
ifjú, más az Istent imádja, te meg itt vagy!
Azt mondja János: — Nem mehetek, mert nincs szép ruhám!
A ló azt felelte neki: — Gyere, ülj fel a hátamra, majd lesz szép
ruhád, én meg elviszlek.
János felugrott az ezüstszínű ló hátára. A ló megrázkódott, Já-
nosnak ezüstszínű ruhája lett. Azt mondja neki a ló, mikor bemegy
a templomba, a Szép Úrnő mellé üljön, de a mise végét ne váija
meg, hanem jöjjön ki, ő ott fogja várni.
János a templomból kijött, a ló hátára felugrott, a ló elvitte haza.
Amint odahaza leszállt a lóról, megint olyan piszkos ruhája lett,
mint előbb volt.
A Szép Úrnő hazament a templomból, elkezdett erősen sírni.
János azt kérdi: — Miért sírsz Szép Úrnő?
— Mit kérded azt, te piszkos, úgy sem tudsz azon segíteni.
János elhallgatott.
Megjött a harmadik vasárnap. Szép Úrnő ismét elment a temp-
lomba, János meg kiment a kertbe. Megszólítja az aranyszőrű ló:
— Te rút ifjú, más az Istent imádja, te meg itt vagy!
Azt mondja János: — Nem mehetek, mert nincs szép ruhám.
— Nahát, ha nincs szép ruhád, majd én elviszlek.
János fölugrott a hátára. A ló megrázkódott. Jánosnak arany-
színű ruhája lett. És a ló azt mondta neki, hogy a templomban a
Szép Úrnő mellé üljön, de a mise végét ne várja meg, hanem jöjjön
ki előbb.

 

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella