Égig é r ő mesefa
Egyszer volt a világon egy öregember. Magányosan teltek-múl-
tak a napjai, nem volt annak se fia, se boija. Egyszer aztán talált
egy szem babot, el is ültette az udvarába. Hát a bab kikelt és
elkezdett nőni. Nőtt, növekedett, mintha húzták volna, olyan egy-
kettőre szárba szökkent. Addig-addig igyekezett, hogy egy szép
magas fa lett belőle. De még akkor sem állt meg, hanem csak nőtt
tovább. No, a végén már fölért az égig. Annál magasabbra már
nem nyújtózkodhatott, elkezdett hát széltében terjeszkedni. Gyö-
nyörű szép ágai lettek, aztán minden ágból kis ág is hajtott. Az
öregember nagyon megörült, mert az óriás fa hűs árnyékot adott
az udvarában. Még csak akkor lett nagyobb a boldogsága, mikor
az égig érő fa elkezdte hullajtani a meséket. Szórta, szórta a sok
mesét, utóbb már nem is győzte hallgatni az öreg. Annyi mese
termett a fán, hogy megtelt velük az udvar, a falu, a város, a világ.
A gyerekek persze nem bánták, elhallgatták volna azok éjjel-nap-
pal a meséket.
Egyszer aztán a fa tetején, de pont a kellős közepén nőtt egy
szem bab. Ez a bab megérett. Mint a barack, úgy leesett a fáról,
és alig ért földet, hopp, kiugrott belőle egy szépséges kisfiú. Az
öregember örömében meg elnevezte Babszem Jankónak. De hiába
örült a kislegénynek, mert az bizony nem akart nála maradni,
elindult a világba. Azt mondta, hogy neki nincsen maradása, mert
várják a gyerekek. Amerre ment, ezer kaland, ezer csoda kísérte
útján.
A nagy égig érő mesefán pedig még azóta is teremnek a mesék.
Egyik szebb mint a másik. Mindenki ismeri őket.
Babszem Jankó meg csak vándorol, mindenhová benéz, hátha
még nem hallottak róla. Ti meg, gyerekek, ha elmentek az égig
érő mesefa alá, olyan mesét hallotok, amit még eddig nem meséltek
nektek.
Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése