MESÉK
ÍRTA:
BENEDEK ELEK
Az öreg meg az ifjú csudafa. (3. rész. Szavak száma: 587)
No, most búcsúzzunk el a királykisasszonytól is, Bűbájostól is egy időre, térjünk vissza Bűbájos házikójába, ahol egyedül üldögél s búsul, sóhajtozik szegény
Szikra. Még alig sárgultak, pirultak a falevelek, amikor Bűbájos útra kelt, azóta tél lett, hideg tél, magas hó borította a rengeteg erdőt, a kertet. Bizony, rég megszökött volna innét más ember, de Szikra várt, várt hűségesen. Nem azért pattant ő tűzből a világra, hogy féljen itt, a nagy egyedülvalóságban, meg sokkal jobban szerette az ő gazdáját, semhogy elhagyja a házat hűtlenül. Jóformán nem volt egyéb dolga Szikrának: reggeltől-estig seperte a havat a kertben, hadd találja rendben az ő édes gazdája, ha haza kerül. Esténként meg ott ült, üldögélt a kemence padkáján, elnézte hosszan, sokáig, amint pittegnek-pattognak az ő szikra pajtásai. De, amint telt, mult az idő s mindig csak hullott a hó, kicsi szivének aggodalma mind nagyobbra és nagyobbra nőtt. Vajjon, mi van az ő gazdájával? Kerül-e vissza valaha? Hátha szerencsétlenül járt? Hátha valahol szomorú rabságban sinylődik? Szegény kicsi Szikra mindent össze-visszagondolt, de hiába törte fejét, nem tudta, mitévő legyen. A baglyok is napról-napra szomorúbbakká lettek, alig mozdultak ki az odujukból, búsult ám a kuvik is, hallgatott, sohasem kuvikolta el, hány óra.
Egy nap aztán végeszakadt a Szikra türelmének, érezte, hogy valamit tennie kell, ki kell innét mozdulnia, s addig jár, addig megy, amig az ő édes gazdáját megtalálja. Bűbájos ruhái közül kikeresett egy báránybőr bundát, vastag csizmát húzott a lábára, a kuvikot kieresztette a házból a baglyokhoz, a házat bezárta maga után, aztán felszólt a jegenyefára a baglyokhoz:
- Hé, vén bölcsek, ide füleljetek!
A baglyok csodálkozva meregették a szemüket s kiváncsian várták, hogy mit mond majd Szikra.
- Én most, úgy tudjátok meg, elmegyek, mert én itt tovább ki nem állom, s addig megyek, amig a gazdánkat megtalálom. Rátok bízom a házat, kertet, s ugyan jól vigyázzatok mindenre, mert jaj nektek, ha mindent rendben nem találok, amikor visszatérek.
Ezt mondván, mielőtt a baglyok még felelhettek volna, becsapta maga után a kaput s egy szempillantás alatt úgy eltünt, mintha föld nyelte volna el.
- Uhu, huhu, - huhogott az öregebbik bagoly, - hallottad, milyen helykén beszélt hozzánk ez a fickó?
- Uhu, huhu, - huhogott a másik - majd beköti a száját a gazdánk, csak térjen haza.
Azzal mind a ketten visszahúzódtak az odujukba, s tovább szundikáltak.
Nekivágott Szikra a rengetegnek, szaporán lépegetett a magas hó tetején, de bizony bármilyen könnyü volt a teste, itt-ott nyakig süppedt. Szikra oda se neki, csak összecsattintotta két tenyerét, felugrott a hó tetejére s vígan dalolta:
Szikra
voltam, az vagyok
Hogyha kell, hát pattogok.
Lábam, ide, nem oda,
Gyorsan ugorj amoda!
Ilyenkor aztán szertelen nagy jókedvében szinte repülve repült a hó tetején. Igaz, hogy itt-ott beleütődött az orrocskája, hol fába, hol sziklába, meg-megindult orra vére, de törődött is ő véle. Piszécskéjét megmosta a hóban, ha meg elfáradt, nem feküdt le, hanem vígan társalkodott az erdő madaraival, így aztán el nem aludott, meg nem fagyhatott. Egyszerre aztán, amikor még nem is gondolta, megpillantotta a Sárga sziklát, ahol a Nagy Bűbájos lakott. Felkiáltott Szikra a sziklára:
Heje-huja,
huja, hopp,
Sárga szikla, itt vagyok.
Itt vagyok, ragyogok,
Mint a fekete szurok!
Hát ide csakugyan eljutott, de hátra volt még az igazi neheze: föl kellett mászni a Sárga szikla tetejére. Százszor is megpróbálta, belekapaszkodott, mászott, mászott fölfelé, de alig haladt egy keveset, visszagurult oda, ahol a mászást kezdte. Isten tudja, hányszor próbált szerencsét, mindannyiszor visszagurult. Hej, szegény világ, vetett ágy, - vakarta fejét Szikra - hát idáig elkínlódtam s innét kelljen visszafordulnom? De már olyan nincs, ha ezerszer kell is szerencsét próbálnom!
Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitálistartalom-fejlesztési
és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése