MESÉK
ÍRTA:
BENEDEK ELEK
Az öreg meg az ifjú csudafa. (2. rész. Szavak száma: 785)
Teljes hét esztendeje, hogy nem látta Bűbájos a királykisasszonyt, s bizony rá illett a hétszer szép királykisasszony név, mert nem is hétszer, de hetvenhétszer szebb lett, mint volt akkor, amikor először látta. Elbűvölten nézte a csudaszép leányt, akinek rózsapiros arca, égszinkék szeme, aranyszőke haja, úgy ragyogott a hold fényében, mintha egyenesen az égből szállott volna alá. Aztán Bűbájos maga sem tudta, hogyan, miért, önkéntelenül előbbre csúszott a gyepen, egészen a folyó partjára s hosszan belebámult a vízbe.
- Oh, az a rőt haj, az a rőt haj! Mi más volt ez a haj, mint a királykisasszonyé! Oh, az a félelmetesen villogó fekete szem, mi más volt, mint a királykisasszony égszínkék szeme! És az a rút arc, amelyre barázdákat szántott a hét esztendő óta szűntelen tartó nagy bánat!
Saját magától megiszonyodva, húzta vissza a fejét, beletemette a fűbe és sírt keservesen. Sírása felhalott az égig, hullott a könnye, mint a záporeső, s amig szegény így sírt keservesen, egy kis gyikocska kibujt a földből, csudálkozva nézte Bűbájost, de amikor rőt hajáról megismerte, hogy Bűbájos-féle lehet, rémülten futott vissza a föld alá, nehogy a varázsló kezébe kerüljön.
- Lám, lám, - zokogott Bűbájos - még ez is irtózik tőlem, hogyne irtóznék a hétszer szép királykisasszony!
Közben odaát a szigeten mind zajosabb lett a labdázás, nem ismert határt a tündérkisasszonyok kedve. S egyszerre csak, amint fejét fölemelte, látja Bűbájos, hogy mind a tündér az eldobott labda után szalad, s a királykisasszony egyes-egyedül áll a csudafa mellett. Egyéb se kellett Bűbájosnak, feledte a csúfságát, letörülte a könnyeit és csak a királykisasszonyt látta, aki a csudafától elindult, s aranyvesszejével csapkodva sétált az Arany-folyó túlsó partján, fel s alá. Mit gondolt, mit nem, nagy hirtelen belekapaszkodott egy holdsugárba, s egy szempillantás alatt átröppent az Arany-folyón s egyenesen a királykisasszony elébe szállt le.
Emberi szó nem tudja elmondani azt a rettenetes nagy rémületet, amikor a királykisasszony hirtelen-váratlan maga előtt látta Bűbájost, a rútak-rútját. Rózsapiros arca elfehéredett, mint a gyócsévirág, s reszketett egész testében, mint a nyárfalevél. De Bűbájos még szóra sem nyithatta ajkát, oly rettenetes zengés-zúgás, kondulás-bondulás támadt a szigeten, hogy ég-föld megreszketett belé. Aztán egyszerre csak a csudafa ágai, levelei nyulni, tekeregni kezdtek mind Bűbájos felé. Bűbájos azonban ezt nem látta, ő csak állt, állt mereven egy helyen, mintha földbe gyökeredzett volna lába. Nézte, nézte, némán, elbűvölten hétszer szép királykisasszony csodaszép arcát. Aztán egyszerre csak erőtlenül roskadt térdre, kezét összekulcsolta, úgy könyörgött:
- Oh, te hétszer szép királykisasszony, akiért hét esztendeje szenvedek, könyörülj rajtam, válts meg engem a varázslat alól! Légy az enyém s meglásd, méltó leszek hozzád.
- Oh, mit gondolsz, - nézett rá szánakozva a királykisasszony - hogy lehetnék én a te feleséged, hiszen te a rútak-rútja vagy.
- Rútak-rútja vagyok, de jó vagyok, szép királykisasszony, s megszépülök, ha szeretni fogsz!
Ezalatt a csudafa ágai, levelei mind közelebb-közelebb nyultak Bűbájos felé, s észrevétlenül körülfonták lábát, derekát.
- Hiába, hiába, rőt a hajad, az enyém aranyszőke, nem találunk össze. Eredj vissza, mért nyugtalanítasz? Szánlak, sajnállak, de tied nem lehetek.
- Én pedig nem tudok lemondani a reménységről, hogy előbb-utóbb az enyém leszel! - mondá Bűbájos.
De mialatt ezt mondta, a csudafa ágai úgy körülfonták, hogy látni sem látott semmit. De már őt sem látta senki, sem a királykisasszony, sem senki más, úgy elborították a csudafa ágai, levelei. És egyszerre csak végeszakadt a nagy zúgásnak, kondulásnak-bondulásnak, sem ég, sem föld nem remegett többé, s a tündérkisasszonyok, akik nagy messzire szaladtak volt az arany labda után, most rémülten szaladtak vissza a királykisasszonyhoz, hadd lássák, miféle idegen lépett a Tündérszigetre. Velük szaladt Retek is, az udvari tréfacsináló, sápadtan, reszketve, s amint odaért, térdre hullott a királykisasszony előtt.
- Verj meg, verj meg, hétszer szép királykisasszony, hogy egyedül hagytunk. De hol az idegen, aki itt járt? S hogy tudott eltünni innét bántatlanul?
A királykisasszony némán mutatott a csudafára, amely most nyugodtan, mereven nézett az ég felé, egyetlen ága, levele nem mozdult, s csupán az egyik oldalán hajtott ki egy kék szárú, veres szirmú, csudaszép szív-virág, amelyből két gyönyörű, karbunkulus fényű porzó nézett az ég felé.
- Ott van, ott van, - szólalt meg végre a királykisasszony s egész testében reszketve mutatott a csudafára, - ő volt itt, a Bűbájos.
Mind odaszaladtak a csudafához a tündérkisasszonyok, cérna vékony lábán a potrohos Retek is odaszaladt, s szemük-szájuk elállt a csudálkozástól, amikor megpillantották azt a virágot, amelyhez hasonlót még nem láttak; amelynek a porzói mind a királykisasszony felé néztek s vízcsepp, vízcsepp után pergett, gyöngyözött végig a csudaszép szirmokon.
- Sír a Bűbájos! Látjátok, sír a Bűbájos! - kiáltott a királykisasszony, s most kitört az ő kicsi szívéből is a sírás, nem tudta elrejteni, amit érzeti, szíve mélyéből sajnálta szegény Bűbájost.
Hangos sírással szaladt fel a palotába a királykisasszony, rémülten szaladtak utána a tündérkisasszonyok, rémülten szaladt Retek is.
Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitálistartalom-fejlesztési
és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése