MESÉK
ÍRTA:
BENEDEK ELEK
Az öreg meg az ifjú csudafa. (1. rész. Szavak száma: 624)
Bűbájos, mielőtt Tündérországba irányította volna útját, fölszállt a rengeteg erdő fölé, onnan hirtelen fordulással Mirkó király palotája felé irányította szárnyalását. Sokáig ott kerengett a palota fölött, aztán lassan, óvatosan szállt, szállt lefelé, ott gomolygott a kert felett a fekete felhő, s a fekete felhőből könnyezve nézett le Bűbájos a kertbe, abba a kertbe, ahol annyiszor látta a hétszer szép királykisasszonyt. - Aztán a csudafa fölé szállt, sokáig kerengett fölötte s felsóhajtott:
- Oh, mely nagyot nőtt, amióta nem láttam, s ki tudja, még mekkorát nő az én vesztemre? Ma-holnap letelik a hét esztendő, visszahozzák a királykisasszonyt és én majd nagy tehetetlenül nézem, mint veszi karjára a potrohos Méz király. Nem tehetek semmit ellene, mert a csudafa megvédi a királykisasszonyt s vele Méz királyt is.
Nem tudott megválni a fától, s bármennyire búsította a gondolat, hogy e fa miatt nem lehet övé a hétszer szép királykisasszony, nem tudott betelni gyönyörűséggel, a csudafa ezer virágának a szépségével, ezer virágnak ezerféle színpompájával. S amint nézte, csudálta, egyszerre csak az ágak, a virágok közül kivigyorgott Méz király gúnyos arca, s odakiáltott Bűbájos felé:
- A királykisasszony után leselkedel, ugy-e, világszép Bűbájos? Hát csak leselkedj, de vigyázz, közelébe ne szállj a csudafának, mert bizony mondom, úgy megölel az ágaival, hogy mig a világ s még két nap, onnét ki nem szabadulsz!
- Lesz, ahogy lesz - felelte Bűbájos - egyébről beszélj te, végighas Méz király. Megkaptad-e az üzenetemet?
- Ha-ha-ha, - kacagott Méz király - megkaptam s meg is verettem ezért az üzenetért a sánta Bölcsek Bölcsét, úgy megverettem, hogy holta napjáig is megemlegeti. Tudd meg, te világszép Bűbájos, - gúnyolódott szegény Bűbájossal a végighas Méz király, - nem félek már tőled, üzenhetsz nekem akármit, amig ezt a csudafát látod.
- Én pedig szemedbe mondom, te végighas Méz király, - mondá Bűbájos, - kerek e világon nincs olyan csudafa, amely megvédjen tőlem, ha a királykisasszonyra a szemedet rávetni mered. Lehet, hogy ott hagyom a fogamat, de ott hagyod te is. Jól megjegyezd magadnak!
Méz király csak kacagott, úgy kacagott, hogy csengett-zengett belé a helység, de Bűbájos már ezt a kacagást nem hallotta, beleburkolódzott a fekete felhőbe, hirtelen felemelkedett a magas levegőégbe, s szállt-szállt szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben. Hét nap s hét éjjel szállt pihenés nélkül, égiháború hányta-vetette, hol fához, hol sziklához dobta, záporeső csuronvizesre áztatta, majd meg a nap sütött oly forrón, hogy tüzes sugarai sárgára szívták a bőrét. Mindegy volt neki, ügyet sem vetett esőre, melegre, fagyasztó hidegre, ő csak szállt, szállt, pihenésre soha le nem szállt. Egy volt a gondolata, másra egy pillanatig sem gondolt: látni kell még egyszer a hétszer szép királykisasszonyt, talán utoljára, de látni fogja, ha belehal is.
Gyönyörű holdas estén ért az Arany-folyó partjához. Arany-folyó vize lassan, csendesen folydogált, az öreg hold sugarai vígan táncoltak körhe-karikába a folyó fölött s hívták-csalogatták Bűbájost, hogy ő is táncoljon velük. Szegény Bűbájosnak bizony nem volt kedve a táncra, lassan leszállt a folyó partjára, kimerülten terült el a puha gyepen. Hosszan, sokáig nézett át a Tündérszigetre igy, de onnét nem látszott át semmi más, csak a csudafa, amelynek felső ágai szinte az eget verték, s ezer virága a hold fényében ragyogva-ragyogott, - csuda, hogy meg nem vakult a szertelen ragyogástól. De végre is győzött az álmosság, szemét lehunyta, elszenderült, de bizony kevés ideig szendergett, egyszerre csak vidám kacagás verte fel szendergéséből.
Hirtelen felült Bűbájos, merőn átnézett a Tündérszigetre, mert onnan hallatszott át a kacagás, s im lassan, lassan megvilágosodott a sziget, tisztán láthatta, hogy hófehér ruhás tündérkisasszonykák szaladgálnak össze-vissza, arany labdát dobálnak körbe-karikába, s én édes Istenem, ott van köztük a hétszer szép királykisasszony is. Ott állt a csudafához támaszkodva, két karját kinyujtva, tenyerét kinyitva és repült a labda feléje, ő meg kifogta édes nevetéssel, s dobta tovább.
Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitálistartalom-fejlesztési
és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése