MESÉK
ÍRTA:
BENEDEK ELEK
Szikra. (4. rész. Szavak száma: 552)
Történt egy nap, hogy mikor fényes délben hazakerült a bolyongásából, nagy méhzümmögés fogadta. Tele volt az egész kert méhhel, valósággal megszállták kertjének minden virágát, csakúgy nyüzsögtek, mohón szívták a mézet, mintha egyetlenegy nap mind el akarták volna hordani azt a rengeteg mézet, ami Bűbájos kertjében összegyült.
Magánkivül szaladgált Bűbájos, amikor ezt látta, zengett belé az erdő, amint kiabálta:
- Hé, rablók, mit kerestek itt?
Szörnyű haraggal taposta össze a virágokat, űzte, hajtotta a méheket, s a szegény méhek Bűbájos haragja elől a virágok kelyhébe akartak bujni, ám a virágok mintha tudták volna, hogy ezzel gazdájuknak kedve telik, bezárták a kelyhöket s a méhek nem bujhattak el Bűbájos elől, reszketve néztek rá.
- Ugy látszik, Bűbájostól már senki sem fél, - ordított Bűbájos, s varázsvesszejével keményen belesuhintott a levegőégbe.
- Uhu, huhu, - huhogott az öregebbik bagoly, aki álmosan pislantott ki az odujából, - úgy látszik, a gazdánknak mégis csak megjön az esze: az lesz ujra, aki volt.
- Uhu, uhu, - mondá a másik bagoly, - ideje, hogy észretérjen, mert már hálni jár belé a lélek.
- Egy, kettő, - kiáltott a méhekre Bűbájos, - mindjárt, de mindjárt megmondjátok, ki volt a vezetőtök? Ki vezetett ide az én kertembe? Mert különben bűbájos szavamra mondom, hogy valamennyiteket varasbékává varázsollak!
Rémült csend követte Bűbájos szavait, aztán egy piros rózsa szirmai közül nagynehezen előbujt a sánta Bölcsek Bölcse, torkát megköszörülte, s zümmögé, amint következik:
- Züm, züm, züm, felséges Bűbájos, oh, bocsásd meg a merészségemet, én vezettem ide a népemet, mert a csudafa... - itt elakadt a szava a sánta Bűbájosnak, mert Bűbájos közbeordított:
- Mit?! Hát ti a csudafának az én kertemben gyüjtitek a mézet? Annak a fának, amely az én boldogságomnak a gyilkosa?!
Varázsvesszejét fenyegetően emelte fel, a méhek reszketve röpködtek, s mintha a nagy félelem odaszegezte volna őket, el sem tudtak repülni, nem ám, mert Bűbájos megvarázsolta őket.
Végre összeszedte magát a sánta Bölcsek Bölcse:
- Oh, felséges Bűbájos, irgalmazz minékünk. Merthogy kerek e földön seholsem találtunk már mézet, ideparancsolt minket Méz király, s halálnak halálával fenyegetett meg, ha a föld fenekéből is nem kerítünk mézet neki. Jártam én itt már, felséges Bűbájos, láttam, hogy a virágokból földre csurog a méz, senki velük nem törődik, gondoltam, nem követek el bűnt, ha népemmel elhordom innen a mézet.
- Úgy?! Hát a Méz király hordatja a mézet, - mosolygott keserüen Bűbájos, - s éppen az én mézemet hordatja, azzal öntözteti a csudafát. S mit gondolsz, te, - kérdezte a sánta Bölcsek Bölcsét, - mért hogy éppen ő öntözteti a csudafát?
- Mit tagadjam, úgy is hiába tagadnám, - felelt a sánta Bölcsek Bölcse. - A Méz király azért gyüjteti velünk a mézet, hogy a csudafa mentől hamarább nagyra nőjjön, s övé legyen a hétszer szép királykisasszony.
Hej, hogy villámlott a Bűbájos szeme! Csakúgy szórta a szikrát, egész erejével belevágott varázspálcájával a levegőbe s ég, föld megzendült belé, úgy kiabálta:
- Huj, ti rablók, huj! Hát erre kell a méz a Méz királynak! Az én királykisasszonyomra vetette a szemét, ez a potrohos féreg! Mert az enyém a királykisasszony, királyi szavával adta nekem Mirkó király. S enyim lesz, ha belehalok is. És most mehettek haza. Most az egyszer szabadon eresztlek, de csak azért, hogy megmondjátok üzenetemet Méz királynak. Mondjátok meg neki: öntözheti, növelheti a csudafát, de messze járjon a királykisasszonytól, mert jaj neki, ha közelében látom!
Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitálistartalom-fejlesztési
és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése