NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
TÜNDÉRMESÉK
A MESTERTOLVAJ (2. rész. Szavak száma: 737)
Másnap hajnalban elindult a legény az országúton a város felé. Még az este megtudta ugyanis, hogy a gazdag paraszt hajnalban a vásárra hajtja két szép ökrét. Megfelelő helyen elrejtőzött az út mellett, de előbb kitette az egyik aranypapucsot az út közepére. Valóban meg is jelent a paraszt nemsokára az út kanyarulatában, de csak az egyik ökröt hajtotta. Odaért a papucshoz, meglátta, és gyönyörködve forgatta a kezében, közben pedig így morfondírozott: „Örül majd a feleségem neki. Csak az a baj, hogy fél pár. De nem baj, veszek az ökör árán egy hozzá való fél párat, vagyis a bal lábast, mert ez csak a jobb lábas.”
Ezzel a talált fél pár papucsot elrejtette az út menti bokrok közé, és megindult az ökörrel a város felé.
A legény csak erre várt. Látta, hogy a gazdag paraszt hova rejtette a fél pár papucsot, előkereste onnan, és kerülőúton elébe szaladt az ökrös gazdának. Ott aztán, hogy az ökrös ember nem láthatta, letette az út közepére a bal lábas papucsot. Az ember nemsokára odaért, meglátta a papucsot. Nézi, forgatja, látja, hogy bal lábas, tehát éppen a már megtalált és eldugott jobb lábas párja. Aztán gyorsan egy út menti fához köti az ökröt, és szalad vissza arra a helyre, ahova a jobb lábas papucsot dugta. De nem volt ott. Bosszankodott, hogy ennyi időt elvesztegetett, meg hogy a jobb lábas papucsnak nyoma veszett. Visszament hát arra a helyre, ahol az ökrét a fához kötötte. De nem találta. Szőrén-szálán eltűnt. Dühösen hazafelé indult, és közben azt gondolta, hogy elviszi a vásárra az otthon maradt ökröt. Azt adja el, és a feleségének azt hazudja, hogy mind a két ökröt eladta, annak az árán vette meg a hiányzó fél pár papucsot. Persze csak gondolta, mert nem egészen így történt a dolog.
A második ökörrel elért arra a helyre, ahol az első ökre eltűnt. Hallja ám, hogy az útszéli bokrok közül bőg az ökör:
- Múú! Múú!
Csakhogy nem az elveszett ökör volt ám, hanem a legény utánozta az ökörbőgést. De hát az ökrös ember ezt nem tudhatta. Gyorsan egy fához kötötte a második ökrét, hogy utána mehessen az elsőnek. Míg az elsőt kereste, a legény gyorsan előbújt rejtekhelyéről, elkötötte az ökröt, és elvezette oda, ahol az első ökör rejtőzött. Aztán mind a két ökröt elhajtotta a gazdag ember udvarába.
- Itt van a két ökör, bátyámuram - mondta. - Most már nekem adhatja a lányát.
- Nem addig a! Előbb teszünk még egy próbát - mérgelődött a gazdag ember, amiért nem tudta kijátszani a legényt.
- Milyen próbáról volna szó, bátyámuram? - kérdezte a mestertolvaj.
- Lopd el az istállómból a pej lovamat! - adta ki a feladatot a gazdag ember, mert biztos volt benne, hogy azt ugyan nem tudja ellopni a legény.
De ellopta. Mégpedig így: leszállt az este, hűvös volt, az eső is szemerkélt. A legény ezt nem bánta, inkább örült neki. Ősz öregembernek öltözött, fehér szakállt, bajuszt ragasztott magának, meg mindenféleképpen kimaskarázta magát, hogy minél szánalmasabb vénembernek lássék. Sikerült neki. Elment az istálló közelébe, azazhogy inkább csak vánszorgott, mert a nagy öregségtől menni is alig tudott. Vagyis ügyesen megjátszotta magát. Az istálló előtt a két őr tüzet rakott, hogy meg ne fázzanak. Mert a gazdag ember két őrt állított az istálló elé, hogy a legény el ne lophassa a pej lovat.
- Hát maga, apó, mit keres errefelé? - kérdezte az egyik őr, amikor meglátta a reszkető öregembert.
- Kedves fiam, engedd meg, hogy megmelegedjem egy kissé a tűznél, mert majd megvesz az isten hidege - motyogta fázósan, reszketősen az öreg, azazhogy a legény.
- Hát jöjjön közelebb a tűzhöz, aztán melegedjék egy kicsit - mondta neki a másik őr.
Leült ő is a tűzhöz. Meg is melegedett szépen. Aztán elővett a zsebéből egy lapos üveget, és jóízűt kortyintott belőle.
- Ejha! - szólalt meg az egyik őr. - Minket nem kínálna meg abból a micsodából?
- Az ám! Egy kis fizetség nem ártana a melegedésért - vélte a másik őr.
- Igyátok, fiaim. Nem micsoda ez, hanem jóféle pálinka. Igyátok - kínálta szívélyesen az öreg, azazhogy a legény.
Pillanatok alatt kiitták. Az egyik őr még csettintett is, olyan jólesett neki.
- Másik üveg nem volna? - kérdezte a másik őr.
- De van. Igyátok, ha jólesik - kínálta meg őket egy másik üveggel is.
De abban a másik üvegben altató is volt, és a két őr egy szempillantás alatt mély álomba merült. A legény meg bement az istállóba, elkötötte a pej lovat, és ellovagolt.
Másnap ebéd tájban a legény belovagolt a gazdag ember udvarára, és így szólt:
- Itt a pej lova, bátyámuram. Elloptam, ahogyan kívánta. Most már nekem adhatja a lányát.
- Törjön ki a nyavalya, te országos huncut! - szólt rá mérgesen a gazdag ember. - Úgy illenék, hogy harmadik próbát is kiállj. De már csak az marad, hogy engem magamat lopj el. Azt meg nem akarom. Mert ahogyan ismerlek, azt is megtennéd. Vidd hát a lányomat, és élj boldogul vele.
Meg is tartották az esküvőt. A legény pedig - most már ifjú férj - megfogadta, hogy többé senki holmijához nem nyúl, hanem tisztességes munkával keresi meg kenyerét. A mestertolvaj meg is tartotta fogadalmát, és valóban becsületes emberként élt, míg meg nem halt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése