NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
TÜNDÉRMESÉK
AZ ARANYHAL (6. rész. Szavak száma: 665)
Visszatérvén a palotába, mondják a szolgák a királynak, mit üzentek a hajóról.
A király nem mert többé huzakodni, befogatott a hintójába, és mentek valamennyien a hajóhoz.
Mikor messziről meglátta, hogy jönnek, Petit-Jean megparancsolta az embereinek, hogy ezüstlétrát eresszenek le a királynak, a királynénak és a hercegnek, de aranylétrát a szépséges királykisasszonynak. Az ebédnél szintúgy: ezüsttel terítsenek hármuknak, a királykisasszony és ő maga aranytányérból esznek majd.
A király csónakja ezalatt elérte a hajót, s látják ám, amint engedik le nekik a gyönyörű ezüstlétrát. A királynak dagadt a melle a büszkeségtől, hogy őt így megtisztelik. Hanem amikor a király, a királyné meg a herceg fölértek, a matrózok bevonták a létrát. A király mondja nekik, hogy a lánya még hátravan.
- Sose aggódjék miatta, felség - felelték a matrózok, és már eresztették is le az aranylétrát a királykisasszonynak.
Petit-Jean a hajókorlátnál várta kedvesét, és nyújtotta a kezét, hogy fölsegítse. Egyedül a szépséges leány ismerte fel Petit-Jeant, láttára öröm gyúlt a szemében, de nem szólt róla senkinek. Később Petit-Jean félrevonta a királykisasszonyt, és átadta a gyönyörűséges menyasszonyi ruhát, amit mátkájának hozott a lakodalomra. Aztán így szólt halkan kedveséhez:
- Holnap hajnalban, pontban négy órakor ott leszek az ablakod alatt, és egy hintóban várok rád. Borítsd be arcodat sűrű fátyollal, hogy senki fel ne ismerjen.
Azzal Petit-Jean visszament a vendégekért, és bekísérte őket az ebédlőterembe.
Itt is úgy történt minden, ahogy Petit-Jean előre eltervelte: a királynak, a királynénak meg a hercegnek ezüsttányérokban szolgálták fel az ebédet. Petit-Jean és a királykisasszony aranytányérból ettek, aranykanállal.
Az ebéd végén a király már nem bírta szó nélkül:
- Kapitány uram, ha meg nem sértelek a kérdésemmel: mivégre tiszteled meg jobban a lányomat, mint engem, a királynét vagy a herceget? Így tettél velünk a hajóra jövet is: minékünk csak ezüstlétrát eresztettél, a lányom meg aranylétrán jöhetett.
- Felséges királyom - felelte Petit-Jean -, kár volna ilyenre szót is vesztegetni. Lám, jómagam észre se vettem, hisz van itt annyi arany meg ezüst, hogy az ember nem tudja számon tartani, kinek mi jut. Hanem azt tudja-e felséged, miért hívtam ide a hajóra? Ennek egy oka van: holnap házasodom, és felségedet akarnám szép mátkám násznagyának, a herceget meg vőfélyemnek gondoltam.
- Kapitány uram! Megtenném neked ezt a szívességet, de igen rosszkor kéred. Éppen holnap adom lányomat a herceghez.
- Felség - szólt Petit-Jean -, az én esküvőm reggel öt órakor lesz. Ilyen korai időben még bizonyára ráérnek mindketten.
Erre már nem tudtak mit szólni, és megegyeztek Petit-Jeannal, hogy másnap reggel ott lesznek a templomban.
Miután a vendégek elmentek, a hajón nagy sürgés-forgás kezdődött, hogy a lakodalomra minden készen álljon.
Másnap reggel pontban négy órakor Petit-Jean hintója ott állt a királykisasszony ablaka alatt. Az már felöltözve várta kedvesét, és mindketten sietve beszálltak a kocsiba. Megkerülték a palotát, és behajtattak az udvarba. Ott felvették még a királyt meg a herceget, és indultak a templomba.
Az úton mondja Petit-Jean a királykisasszonynak, hogy emelje fel a fátylát. Kérdi akkor a királyt, hogy nem lát-e hasonlatosságot a királykisasszony és az ő mátkája között.
- Ha ikertestvérek lennének, se hasonlíthatnának jobban - mondta a király is, a herceg is. És nyugtalanul bámulták tovább a szépséges leányt.
Petit-Jean egyszerre csak hátrafordult, és rájuk szögezte a puskáját. A herceg ettől úgy megrémült, hogy nyomban kiugrott a kocsiból, és elfutott. Szökött volna a király is, de Petit-Jean nem engedte.
- Maga velünk jön a templomba, és tanúja lesz a lánya esküvésének - mondta Petit-Jean, azzal lerántotta a fejéről a parókát, megmutatván a királynak igazi szép haját.
- Király uram, én nem feledtem, hogy te engem el akartál tiltani a hercegkisasszonytól. Most a sok kinccsel visszajöttem érte, néked meg soha meg nem bocsátok - mondta Petit-Jean.
A templomban Petit-Jean és a szépséges királykisasszony örök hűséget fogadtak egymásnak. Mikor véget ért a ceremónia, a királyt visszavitték a palotába, de ők maguk egy percig se maradtak.
Petit-Jean és szép felesége egyenest a hajóhoz mentek. Felvonták a vitorlákat, és távoli országba indultak.
Senki se tudja, hol kötöttek ki, mert a vitorlás soha többé nem tért vissza onnan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése