NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
A KÁTRÁNYEMBER (1. rész, szavak száma: 962)
Hol volt, hol nem volt, egyszer nagy szárazság köszöntött a világra, az erek kiszáradtak, a patakok kiszáradtak, a folyók kiszáradtak, nem volt sehol semmi víz, összegyűltek hát az erdei vadak, hogy meghányják-vessék, mi a teendő. Ott volt az oroszlán, a medve, a farkas, a róka, a zsiráf, a majom, az elefánt, sőt még a nyúl is ott volt, egyszóval minden erdőlakó. Azon fáradoztak, törték, törték a fejüket, hogyan juthatnának vízhez.
Végül is úgy határoztak, hogy ásnak egy kutat, mindenki megígérte, hogy segíteni fog, mindenki, kivéve a nyulat, mert a nyúl mindig rettenetesen lusta, ingyenélő volt. A nyúl azt mondta, ő bizony nem fog ásni.
Így szóltak erre az állatok:
- Rendben van, ha nem segítesz ásni, nem kapsz egy csepp vizet sem.
A nyúl azonban csak nevetett, és szemtelenül így felelt:
- Nem baj, ássátok csak meg a kutat, szerzek én majd vizet magamnak, attól ne féljetek!
Keményen dolgoztak a vadak mind, mind - a nyulat kivéve. Mikor a kút már elég mély volt, megtelt vízzel, és mindannyian szomjukat oltották, aztán hazamentek.
Másnap reggel azonban mit látnak, ha nem a nyúl lábnyomát a kút körüli sárban, így tudták meg, hogy a nyúl ott járt éjnek idején, és meglopta a vizüket.
Elkezdtek hát gondolkozni, törték, törték a fejüket, hogyan tudnák megakadályozni, hogy a lusta nyúl szomját olthassa az ő vizükből, beszéltek és beszéltek és beszéltek, és végül elhatározták, hogy valakinek őriznie kell a kutat, de senki sem akart vállalkozni a dologra. Végül aztán megszólalt a medve:
- Majd én őrzöm a kutat első este. Feküdjetek csak le nyugodtan, majd megmutatom én ennek a lusta nyúlnak, hogy a mi vizünkből nem iszik!
A vadak nyugovóra tértek, a medve pedig leült a kút mellé.
Telt-múlt az idő, a nyúl egyszerre csak kióvakodott a hegyoldalon a bozótból, és észrevette, hogy a vén medve őrzi a kutat. Először nem is tudta, mi most a teendő, aztán gondolt egyet, leült, és énekelni kezdett:
Hoppszasza, csak rajta,
most jobbra, most balra,
csak
rajta, csak rajta,
hoppszasza, hoppszasza.
A vén medve fölfigyelt, fölemelte a fejét, és körülnézett:
- Honnan jön vajon ez a gyönyörű zene? - szólt.
A nyúl csak énekelt tovább:
Hoppszasza, csak rajta,
most jobbra, most balra,
csak
rajta, csak rajta,
hoppszasza, hoppszasza.
A medve fölállt a hátsó lábára. A nyúl tovább énekelt. A medve táncolni kezdett, és lassan-lassan egyre messzebbre táncolt a kúttól, úgyhogy a nyúl bátran megközelíthette a kutat. Jót húzott a vízből, aztán ismét eltűnt a bozótban.
Másnap reggel a vadak újra csak nyúlnyomokat találtak a sárban. Kigúnyolták a morgós vén medvét. Azt mondták:
- Te aztán igazán megbízható őr vagy! Még a nyúl is túljár az eszeden!
A medve azonban így válaszolt:
- A nyúlnak nincs ehhez semmi köze. Itt ültem, éberen figyeltem-füleltem minden neszre, s akkor egyszerre a leggyönyörűbb zene ereszkedett alá az égből. Nem jöhetett máshonnan, csak az égből, mert amikor bebarangoltam a környéket, hogy megtudjam, honnan származik, semmit és senkit sem találtam. Ezalatt járhatott itt a nyúl, ekkor lophatta meg a vizünket.
- Akárhogy volt is - felelték a vadak -, nem bízhatjuk rád többé az őrködést. Legjobb lesz, ha ma éjszakára a majmot bízzuk meg. De aztán nagyon vigyázz ám, majom barátunk, nehogy a nyúl rászedjen!
- Azt szeretném csak látni! - hencegett a majom.
A vadak nyugovóra tértek, a majom pedig leült a kút mellé.
Alighogy besötétedett, és kigyúltak az égen a csillagok, a nyúl elősettenkedett a bozótból, és a kút felé kémlelt. Meglátta a majmot.
Leült hát a hegyoldalban, és énekelni kezdett:
Hoppszasza, csak rajta,
most jobbra, most balra,
csak
rajta, csak rajta,
hoppszasza, hoppszasza.
A majom belepislogott a kútba:
- Nem a kútból jön - állapította meg.
A nyúl csak énekelt tovább:
Hoppszasza, csak rajta,
most jobbra, most balra,
csak
rajta, csak rajta,
hoppszasza, hoppszasza.
A majom most az égre emelte szemét.
- Nem a csillagok énekelnek - mondta.
A nyúl csak énekelt tovább.
A majom az erdő felé pillantott.
- Talán a levelek - szólt. - Akárhonnan jön is, gyönyörű zene, kár volna érte, ha nem használnám ki - s ezzel táncolni kezdett.
Lassan-lassan jó messze elbokázott a kúttól, úgyhogy a nyúl bátran odalopakodott a vízhez. Meg is tette. Jót húzott belőle, aztán szaladni kezdett, és elnyelte a bozót.
No, másnap reggel, mikor a vadak újra a kúthoz jöttek, ismét megtalálták a nyúl éjszakai nyomait. Csak hallottátok volna, hogy gúnyolták a majmot.
- Te sem vagy különb a medvénél. Nem ér a ti őrködéstek egy fabatkát sem! Mindkettőtöket alaposan rászedett a nyúl.
- Nem úgy van az! - felelte a majom. - A nyúlnak nincsen része ebben a dologban. Egyszerre gyönyörű zene szólalt meg az erdőben, s én odamentem, hogy megnézzem, ki muzsikál.
A vadak csak nevették.
Most azonban újabb őrre lett volna szükségük, de senki sem akart vállalkozni. Sokat gondolkoztak a dolgon, törték, törték, törték a fejüket, mit is tegyenek. Végül a róka így szólt:
- Megmondom, mi a teendő. Csináljunk kátrányembert, és ültessük ide, hogy vigyázzon a vizünkre.
- Helyes, helyes! - egyeztek bele a vadak egyhangúlag.
Egész nap dolgoztak, serénykedtek, míg végre elkészült a kátrányember, és odaültették a kúthoz.
Este, mikor a nyúl kióvakodott a bozótból, észrevette a kátrányembert. Leült hát a domboldalon, és énekelni kezdett:
Hoppszasza, csak rajta,
most jobbra, most balra,
csak
rajta, csak rajta,
hoppszasza, hoppszasza.
A kátrányember nem hallott. A nyúl tovább énekelt:
Hoppszasza, csak rajta,
most jobbra, most balra,
csak
rajta, csak rajta,
hoppszasza, hoppszasza.
De a kátrányember egy hangot se hallott. A nyúl közelebb jött, és tovább énekelt. A kátrányember nem hallott, nem beszélt. A nyúl még közelebb jött. A kátrányember néma maradt.
A nyúl odaért a kátrányemberhez, és így szólt:
- Ide figyelj! Eredj az utamból, hadd menjek a kúthoz, szomjas vagyok!
A kátrányember nem mozdult.
- Ha nem engedsz, megütlek a mellső lábammal - mondta a nyúl.
A kátrányember az ujját sem mozdította.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése