MESÉK
ÍRTA:
BENEDEK ELEK
Szikra. (2. rész. Szavak száma: 565)
- Mirkó király leányáról beszélj, te életem gyilkosa, te! - ordított a király. - Róla, róla, ne a tündérkisasszonyokról!
- Hiszen, éppen, hogy éppen, most érkeztem oda, felséges királyom, de szavamat csak össze nem keverhetem. A hétszer szép királykisasszony fölém hajolt, vérző ujját szivogatta, fuvogatta, aztán, egyszerre csak felkiáltott nagy örömmel:
- Oh, te drága méhecske, te, úgy-e, te az én apám országából jöttél?
- Züm-züm-züm, - feleltem én - onnan jöttem, hétszer szép királykisasszony.
Abban a pillanatban a királykisasszony meglebegtette fehér selyem kendőjét, s egyszeribe vége szakadt a nagy égzengésnek s olyan nagy csend lett, hogy még a légy döngést is meg lehetett volna hallani.
- Ugyan, ugyan, mit beszélsz, - hitetlenkedett Méz király, - hogyan csendesíthette le a királykisasszony az égiháborút?
- Hát azon én is eleget csudálkoztam, de a királykisasszony, amikor észrevette a csudálkozásomat, édesen elmosolyodott, s mondá:
- Ugy-e, megijedtél, édes kis méhecském? Égiháborúnak hitted azt a nagy zengést, zugást-bugást, kondulás-bondulást. Nézz csak amoda, az Arany folyó partjára. Látod, úgy-e, azt a fát, hogyne látnád, amelynek legfelső ága szinte az eget veri? A világhíres csudafa ez, amelyen ezer virág virágzik, mind az ezer virág más-más szinü. Ez az ezer virág egyszeribe összecsendül-bondul, azt hinnéd, kitört az égiháború, valahányszor idegen lép Tündérország földjére.
- Odanéztem, amerre a királykisasszony mutatott, de a csudafához hasonlatos gyönyörű fát bizony nem láttam világon való életemben. A szemem csakúgy káprázott a szertelen sok virágtól. Minden virág oly nagy volt, hogy egyetlen egynek a méze elég lett volna nekem nem egy, de tán tiz esztendeig is.
- Bánom is én, hogy hány esztendeig mézelnél te egy virágból, - ripakodott rá Méz király - azt mondd el, hogy mit beszéltél a királykisasszonnyal?
- Hiszen éppen, hogy éppen azt akarom elmondani. Merthogy akár hiszi, akár nem, felséged, üzenetet is hoztam tőle. Mégpediglen felségednek, Méz királynak, senki másnak.
- Mit!? Te üzenetet hoztál a királykisasszonytól és csak most nyögöd ki!? - ordított a király s szörnyű haragjában arany pálcájával a Bölcsek Bölcse felé suhintott, ám ez, szerencsére, még idejében félrekapta a fejét.
- No, no, csak lassan, lassan, felséges királyom. Itt van a szárnyam alatt a királykisasszony levele, a haja szálával kötözte ide.
Hej, de még olyat a világ nem látott, mely nagy jókedvre fordult a Méz király haragja! Magánkivül ugrott fel a lócáról, rohant a Bölcsek Bölcséhez, s csudák csudája, hogy a levéllel együtt ki nem tépte a szárnyát is a Bölcsek Bölcsének a szertelen nagy sietségben. Csakúgy reszketett a keze, amint eloldotta az arany hajszálat, szétbontogatta a virágsziromra írt levelet. Aztán nézte, nézte, forgatta előre, forgatta hátra, de forgathatta, nem tudott kiokosodni a levélből. Nem ám, mert Méz király őfelsége sem irni, sem olvasni nem tudott. Azt hitte, gyermekkorában, hogy a királyoknak nincs szükségük sem irásra, sem olvasásra. írnak, olvasnak helyettük az iródiákok.
- Áhán, - mondta magában a Bölcsek Bölcse, - most ki fog sülni, amit én már különben régen tudok, hogy őfelsége nem tud sem irni, sem olvasni. Hát csak szégyenkezzék, én szépen csendesen elsompolygok innét.
El is indult sántikálva, de a király utána kiáltott:
- Ohó, Bölcsek Bölcse, fordulj csak vissza. Gyere csak ide, olvasd el a levelet, mert nem találom az ókulárémat. Ugy látszik, elveszett.
- El ám, - gondolta magában Bölcsek Bölcse - elveszett, nem az ókuláréd, hanem a tudományod, ami nem is volt soha.
Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitálistartalom-fejlesztési
és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése