788. mese...

 

A rab király szabadon

Fantasztikus állatregény

 Írta: Bársony István

Zulejka szomjas. (3. rész, szavak száma:875 )

Zulejkának minden porcikáján lázas borzongás futott végig, mert a gulya mellett, a gyepen, megpillantotta a heverésző pásztort.

Visszaemlékezett az Abdullah vérére és égető, fojtó szomjúság kezdte kínozni. Olyan szom­júság, aminőt eddig még sohasem érzett; torka bedagadt tőle s a tekintete zavarossá vált. Beleiben mintha csavar forgott volna, hogy összetépjen s kuszáljon ott mindent.

És ebben a kegyetlen tikkadásában mozdulnia is alig lehetett. Sütött már a nap s a töltés gerince kiemelkedett a mocsárból. Aki azon most végigmerészkednék, azt a legbárgyúbb borjú is észrevenné.

Várnia kellett, kínosan, keservesen várnia. Ki tudja, meddig? Talán amig az éj sötétje ráborul megint a tájra. A Csíkos fojtogató óvatosan csúszott le a töltés gazos oldalán a víz széléig és forró testét ott hűsíthette; - de a fejét folyvást kiemelte, hogy egy mozdulatot se veszítsen el abból, ami amott történik.

A szél ő felőle lengedezett. A gulya vén bikája, egy feketenyakú szörny, fújva, tüsszögve, ümmögve fordult néhányszor a nádas irányába. Búgó, szakgatott bömbölésében ez volt:

- Érzek valamit, de nem tudom mit! Halálszag terjed, - vigyázzatok!

A pásztornak is feltűnt a szakadatlan morgás. - Talán farkas jár a nádasban, gondolta, s fel­emelkedett; nagyokat kurjantott a bika felé: - Kormos! ne hadd magadat!...

A vén bika belevágott első lábával a puha földbe s elkezdte maga mögé hajigálni a sarat.

Zulejka halkan nyávogott. Majd adnék én neked! gondolta Bengália szülötte. De ki törődik most veled? Ott a pásztor... a pásztor!... Embervérre vágyom; - szörnyen szomjazom ember­vérre!

Kinyújtózott, hatalmas talpát lefeszítette a töltés partjára, karmait bemélyesztette a puha talaj­ba s azután lassan, ideges rángással húzta vissza megfeszített lábát maga felé. Ahol az éles, borzalmas karmok végig szántottak, ott hosszú, fekete barázdavonalak látszottak a gyepen. Ha valami érző, meleg, eleven test lett volna ott, csurgott volna már belőle a vér!...

A tigris halk neszt hallott a közelben. Villámgyorsan fordította arra a fejét.

Egy furcsa kis állatot pillantott meg a nádas szélén, a víz partján. Barnaszőrű, fehértorkú, lapos fejű, eleven szemű, hosszúkás, alacsony állat volt. A farkát hanyagul eresztette le a zöldes mocsárvízbe. Tekintete több kíváncsiságot árult el, semmint félelmet. Mereven nézett a tigris szeme közé s amint észrevette, hogy Zulejka látja, megszólalt:

- Már hallottam rólad, hercegnő. Jajongó, a sirály, elhozta híredet; ő neki a mező madarai beszélték, hogy itt vagy és erre jössz. Elmondták, hogy milyen gyönyörű és milyen félelmes vagy. A Csíkos fojtogató nem irgalmaz, - mondták, - jaj mindennek a síkon s a berekben. A mocsár lakói sincsenek tőle biztonságban. De én még sem félek tőled.

A tigris kíváncsi, kurrogó morgást hallatott.

- Nem félek, folytatta a furcsa állat, mert énbennem soha sem tehetnél kárt. Én úgy úszom a víz alatt, mint a hal, sőt még annál is jobban. Eltűnném, amint egy gyanús mozdulatot tennél. Ha a vízen átúszni próbálnál: odalent, a hullámok között, meg is marhatnálak, s te nem jöhet­nél utánam. Én vagyok Halvész, a vizek hóhéra: az ember vidrának hív engem.

- Tetszel nekem, kis szájhős, morogta Zulejka. Bátorságod megnyer. Nos, ha olyan nagyon itthon vagy itt, megengedem, hogy útbaigazíts; mert uj nekem ez a föld s ez a mocsár. Ah, hogy szomjazom. Halvész, ha tudnád! Vért ihatnám! Pedig nagyon sokára lesz még este, hogy belophassam a pásztort, az édes vérűt.

- A pásztorra éhezel? kérdezte Halvész felvillanyozva. Hisz’ ez dicső! Ő az én legnagyobb ellenségem, mert halász is ő ezen a környéken. Sokszor megrongáltam titokban elhelyezett varsáit, amikkel a pákászokat megkárosítja. Várj csak, tudok egy módot, hogy nem kell meg­várnod az alkonyatot, mégis hozzájuthatsz.

- Ha megteszed, örök hálámra számíthatsz, kis gazember! ujjongott a tigris, aki alig bírta visszafojtani vágyát, hogy örömében fel ne bődüljön.

- Jól van, maradj itt s várj, kiáltotta a vidra.

A mocsárvíz gyöngén loccsant s Zulejka csak azt látta, hogy Halvész villámgyorsan síklik el az éren, abban az irányban, amerre a fehér gulya legelt.

Eltelhetett vagy tíz perc. A nap erősen sütött s a halászkák sírva-kercegve röpködtek egy pont fölött, a töltés beszögellésénél. Ott a szomjas tigris feküdt. Meglapult. Mintha nem is élt vol­na, oly mozdulatlan volt. Várt-várt türelmesen, ahogy otthon a dzsungelben megszokta. Bízott uj barátjában. Hisz a hóhérságban egy pályán voltak mind a ketten.

Valami zaj támadt odaát. A tigris figyelt. A pásztor kiabálva közeledett; kergetett valamit s a botját hajigálta utána. Zulejka megpillantotta Halvészt, amint sántaságot tettetve, nehézkesen futott a pásztor előtt. Egyenest a töltésnek tartottak.

A Csíkos fojtogató megértette kis ravasz bűntársának a tervét. A pásztor elvakultan fogja most kergetni egészen a gátig.

Mint a prédájához sunyin közelgő macska, elnyúlva sietett végig a tigris a töltés oldalán; le­húzódott, amennyire csak tudott. Fehér hasa a sarat érte. Szeme ördögi tűzben égett. Mintha két smaragdkő vált volna izzóvá szemüregeiben.

Halvész gyönyörűen csinálta a dolgát. Az alacsony zsombik közt bukdácsolt, úgy csalogatta az üldöző pásztort errébb-errébb. Már alig voltak néhány ölnyire a töltéstől.

Ekkor borzasztó bődülés reszkettette meg a levegőt. A Csíkos fojtogató már nem bírt magá­val, rárohant a halálra vált, remegő emberre.

Ugyanaz a sikoltás, az a halálhörgés hallatszott, mint amikor Abdullaht vágta le Zulejka.

A gulya rémülten száguldott szanaszét. Csak Kormos, a vén bika, maradt egy helyben; dühösen morgott s maga mögé hányta a földet.

Zulejka kéjesen, gyönyörittasan, mohón ropogtatta a pásztor csontjait s szívta a vérét.

Még Halvész is borzadva nézte.

A levegő egyszerre vészsirámmal telt meg.

Ez a szokatlan esemény felrázta csöndjéből a közeleső környéket s az izgatottság csakhamar szemmel láthatóvá vált.

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2014
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5433-39-9 (online)
MEK-12750

 A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu