Pjotr Pavlovics Jersov
Vadon
erdőn, nagy hegyen túl,
dörgő vizű tengeren túl,
hol az ég a földre ért,
vén apóka éldegélt.
Volt három szép derék fia.
a második semmilyen,
a harmadik esztelen.
Hárman színbúzát vetettek,
eladni városba mentek,
mert a város és a bolt
tőlük kődobásra volt.
Búzájukat hogy eladták,
árát rendben zsebre rakták,
porzik velük a szekér,
a faluba hazatér.
Nemsokára
vagy sokára,
fölvirradtak nagy csapásra:
tolvaj kapott földjükre,
búzájukat meggyűrte.
Még ilyen nagy kárt nem értek,
búslakodtak csak szegények,
összedugták fejüket,
hogy a tolvaj ki lehet.
Végül annyit kitaláltak:
éjjelente lesbeállnak,
majd a tolvajt meglepik,
tolvajláson érhetik.
Alig
hogy leszállt az este,
ment a legnagyobbik lesre.
Villát fogott, fejszét fent,
azzal őrhelyére ment.
Vihar támadt éjjel, persze
hogy inába szállt a mersze,
ponyva alá bújt hamar,
most már dúlhatott vihar!
Elmúlt az éj, meg is virradt,
búvóhelyéről kipillant,
vízzel leönti magát,
hazafordul s bekiált:
„Hétalvók ti, lustaságok,
a kapunkat kinyissátok,
áztam-fáztam hajnalig
fejemtől a talpamig!”
Testvérei ajtót tártak,
épp a búzacsőszre vártak.
Kifaggatták, rendre rend,
hogy az éjjel mire ment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése