ÍRTA:
BENEDEK ELEK
Vége jó, minden jó. (1. rész: Szavak száma: 677 )
Éjfélt kondított az óra a palotában, szólt a zene, közbe-közbe vidám dalokat énekeltek, Mirkó király is fehér bajusza alatt el-elzümmögött egy-egy dalt, s egyszerre csak nyilt az ajtó, belépett az egyik ajtónálló.
- Felséges királyom, - jelenté az ajtónálló - itt van Méz király egész kiséretével, bejöhet-e, hogy üdvözölje a királykisasszonyt?
Bezzeg, eltünt most a király jókedve, mert szertelen nagy örömében megfeledkezett arról, hogy Méz király is van a világon.
- Vezesd be, - szólt végre Mirkó király, s intett a jelenvoltaknak, hogy maradjanak csendben, aztán felkelt az asztal mellől s elébe lépett Méz királynak.
Hiszen volt mit látni a vendégseregnek, amikor nagy hetykén, kidüllesztett mellel bevonult a bíborba-bársonyba öltözött Méz király! Potrohosabb volt, mint valaha, vékony lába csakúgy dülöngött alatta, de úgy látszik, ő igen szépnek találta magát, mert gőgösen nézett el a vendégsereg fölött.
Bűbájos dühösen, a királykisasszony pedig mosolyogva nézte Méz királyt, aki először az öreg királyi pár előtt, azután a királykisasszony előtt hajolt meg s mézédes hangján mondá, amint következik:
- Bocsánatot kérek, felséges királyom és királyném, bocsánatot kérek tőled is, oh, szép királykisasszony, hogy ily késő éjszaka jöttem el üdvözletemmel, de hiszem, nem veszitek zokon tőlem, akinek van némi érdemem, hogy oly nagyra nőtt s oly szép a csudafa.
A királykisasszony meg sem várta, hogy az apja válaszoljon, hozzászaladt, édesen, kedvesen biccentett a fejével s mondta:
- Dehogy haragszunk, dehogy haragszunk, kedves Méz király, hiszen ez a csudafa hozta meg az én boldogságomat.
- Lám, lám, halljátok - mondá Méz király, s büszkén pillantott a vendégseregre, - a királykisasszony is tudja, s tudjátok meg hát ti is mindannyian, hogy nálam nélkül sohasem szabadult volna meg a gonosz Bűbájos körmei közül.
De már erre nemcsak a királykisasszony mosolygott, de mosolygott az egész vendégsereg, Retek pedig akkorát prüsszentett, hogy rengett a palota belé.
Méz király azt hitte, hogy örömükben mosolyognak a királykisasszony, meg a vendégek is, hogy ilyen derék védője akadt a királykisasszonynak s folytatá beszédét, amint következik:
- Most is azért siettem ide, oh, szép királykisasszony, nehogy az a gonosz Bűbájos még egyszer próbáljon valamit s elrabolja tőlem az én gyönyörű szép menyasszonyomat.
Hiszen éppen eleget hallott Bűbájos. Türtőztette magát addig, mert az öreg király integetett neki, de most hirtelen felállt, Méz királyhoz lépett, vállára ütött, hogy az egyszeribe eleresztette a királykisasszony kezét:
- Elég volt a locsogásból, te potrohos, te végighas Méz király! Hát azt hiszed, elég nehány hordó méz a világ legszebb leányának a keziért? Eltakarodj innét, mert bűbájos szavamra mondom, hogyha még egy pillanatig itt maradsz, békaként fogsz itt kuruttyolni.
Alig hangzott el Bűbájos fenyegetése, a Méz király kiséretében lévő méhek iszkoltak kifelé, még a sánta Bölcsek-Bölcse is elfeledte sántaságát, szaladt, mintha szemét vették volna, iszkolt kifelé Méz király is s egy szempillantás mulva bedöndült az ajtó utána. Hej, volt kacagás, hogy csakúgy zengett belé a palota, aztán tovább folyt a heje-huja, dinom-dánom, de Bűbájos egyszerre csak felállt s mondá:
- Én nekem most búcsuznom kell, felséges királyom és királynőm, búcsuznom kell, szép menyasszonyom, nincs mit tennem, el kell mennem, haza, az én házikómba, hogy rendbe hozzam szépen, meg se lássa az én szép feleségem, hogy ott valaha Bűbájos lakott. Amikor kitavaszodik, legszebb virágjában lesz a csudafa, eljövök érted, szép menyasszonyom, s ott mondjuk el egymásnak a holtomiglan s holtomiglant.
Mély csend követte Bűbájos szavait, könnyhullatással búcsuztak el Bűbájos s a királykisasszony, aztán lement Bűbájos a palota udvarára, ott elővette varázsvesszejét, intett a felette szálló felhőnek, hogy szálljon le hozzá, de, halljatok csudát, össze-visszaszálldogáltak a fellegek, s egyetlen egy felhő sem szállott le, hogy Bűbájos belegomolyodjon s benne hazaszálljon.
- Úgy látszik, megszünt a varázserőm, mondta magában Bűbájos, no, de sebaj, azzal elsietett az istállóba, ott kiválasztotta a legszebb aranyszőrű paripát, felpattant rá, elvágtatott a rengeteg erdő felé.
Aranyszőke haja csakúgy lobogott a szélben, arca, szeme mosolygott a boldogságtól, mert szüntelen a királykisasszonyra gondolt, lelke az ő lelkével társalkodott s bár szokatlan volt neki a nagy út, amelyet felhőbe gomolyodva nehány szempillantás alatt tett meg máskor, nem törődött az út hosszuságával, mert egész uton arról a szép tavaszról gondolkozott, amikor övé lesz a világ legszebb leánya.
Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitálistartalom-fejlesztési
és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése