ÍRTA:
BENEDEK ELEK
Föld Szelleme. (4. rész: Szavak száma: 1086 )
Egy kicsit sütkéreztek a napon, amíg mindkettejüknek megszáradt a ruhájuk, aztán Szikra ismét visszatelepedett a Nagy Bűbájos zsebébe, a Nagy Bűbájos pedig elővette a varázsvesszejét, rásujtott egy sziklára, amely magasan emelkedett ki a többi szikla közül. Szikra kinézett az ő ablakán, s jól látta, amint a szikla lassan megmozdult, a helyéből kifordult s Nagy Bűbájos ott áll egy gyémánt ajtó előtt. Egy kicsit gondolkozott a Nagy Bűbájos, aztán alig hallható hangon mormolta e bűbájos szavakat:
- Nyilj ki, nyilj ki, gyémánt ajtó, ereszd be Nagy Bűbájost a Föld Szelleméhez!
Aztán csak rásuhintott varázsvesszejével, nagyot csikordult a gyémánt ajtó, egyszeribe kinyilt, Nagy Bűbájos belépett, s az ajtó nyomban bedöndült utána. Hosszú, végtelen hosszú sziklafolyosón mentek keresztül, de ezek a sziklák tiszta csupa gyémántsziklák voltak, s úgy világítottak, mintha ezer ablak lett volna vágva a szikla oldalába. A folyosó végén arany ajtóhoz értek, ott is elmormogta a varázsszavakat Nagy Bűbájos:
- Nyilj ki, nyilj ki, arany ajtó, engedd be a Nagy Bűbájost a Föld Szelleméhez.
Rásuhintott erre a varázsvesszejével, kinyilt egyszeribe az arany ajtó is, s amint belépett a Nagy Bűbájos, bedöndült utána. Ismét egy igen-igen hosszú folyosón mentek végig, de itt már nem volt olyan nagy világosság, mert színarany volt mind a szikla, amelyek közt elhaladtak. Ennek a folyosónak a végén ezüst ajtó állott, s mint a két első, úgy nyilt ki ez is.
Ezüst sziklák közt haladtak végig s ennek a végén vaskapuhoz értek, amely olyan nagy volt, hogyha három akkora Nagy Bűbájos, mint amekkora, meghajlás nélkül is átférhet rajta. Itt azonban szörnyű nagy sárkánykutya állott, s amikor meglátta Nagy Bűbájost, kitátotta rettentő nagy száját, úgy rohant Nagy Bűbájos felé. Szikra vissza is kapta nagy hirtelen a fejét az ő kicsi ablakából, de a Nagy Bűbájosnak még a szemepillája sem rebbent meg. Varázsvesszejével csak megérintette a kutyát, az nyomban meglapult, nyöszörgött, vinnyogott, farkát behúzta s félre oldalgott a kapu mellől. Nagy Bűbájos ismét elmormogta a varázsszavakat, s szörnyű nagy csikordulással nyilt ki az ajtó. Amint ez a kapu is bedöndült utánuk, volt mit lásson Szikra, aki most nekibátorodott és kinézett az ablakán. Mint a hangyák, úgy futkostak szerte-széjjel, össze-vissza a kis fekete manók, törpék, tengeri sellők, vizitündérek, bámulták a Nagy Bűbájost, ráncigálták a vállára vetett köpenyeget, huzgálták övig érő szakállát, aztán ráfonódtak a lábára, úgy, hogy az óriás Nagy Bűbájos meg sem tudott moccanni. Egyideig csak nézte, nézte, mosolyogva nézte Nagy Bűbájos, hogy ezek az apró jószágok mint lábatlankodnak körülötte, Szikra is az ablakán keresztül fel-felfricskázta, akit csak elért a kezével, de végre is csak úgy tudott megszabadulni tőlük Nagy Bűbájos, hogy istenesen megrázta magát, s nagy csomókban, sikoltozva hullottak le róla ezek a furcsa apróságok. Ugyancsak kellett vigyáznia a jó Nagy Bűbájosnak, hogy rá ne lépjen valamelyikre, amig elébb-elébb lépdegélt.
A vaskapu kristály üvegterembe nyilt, beragyogott oldalán Isten áldott napja s amerre lépett Nagy Bűbájos, a földön mindenütt virág és gyümölcs hevert, a sellők, a manók, a tündérek hangos kacagással játszadoztak köztük s dobálták egymást arany almával, arany körtével, arany dióval s arany mogyoróval. Bezzeg, hogy jószivvel kiugrott volna Szikra a Nagy Bűbájos zsebéből, hogy játszadozzon velük s lakmározzon a sok minden jóból, de a Nagy Bűbájos félre sem pillantva ment, mendegélt előre, mignem egy selyem kárpithoz ért, azt félrehúzta, s most egyszerű nagy terembe jutottak, ahol nagy lánggal égett a tűz. A tűz mellett egy nagy-nagy öblös karosszék állott üresen, a Nagy Bűbájos e szék elé lépett, varázsvesszejét maga körül megforgatta s ezt mondotta:
- Föld Szelleme, te nagy úr, mindenek ura, parancsolója, Bűbájosok ellensége, jere elő hívásomra föld alól, víz alól, a levegőégből, akárhol vagy, halld meg hívásomat!
Amint elhangzott Nagy Bűbájos hívása, egyszerre megrendült az üvegterem, magasra csapott a tűz lángja, ekkor a Nagy Bűbájos köpönyegébe burkolózott, az üvegterem keleti sarkába nézett, s im, halljatok csudát, ahogy odapillantott, nagy darab helyen meghasadt a föld, sűrű, fekete füst gomolyodott ki belőle, s a füst közül halványan tünedeztek elő egy óriás alak körvonalai. Még a vér is megfagyott Szikra ereiben, amikor a Nagy Bűbájos hangjánál százszorta erősebb hang dördült végig a sziklafalak között.
- Hogy mertél munkámban megzavarni, Nagy Bűbájos? Mit gondolsz, ki s mi vagyok én, a Föld Szelleme! Hogy nagy munkámban akárki megzavarhat?
- Oh, Föld Szelleme, - hajolt meg mélyen a Nagy Bűbájos, - jól ismerem én a te nagy hatalmadat, s azt is tudom, mennyire gyűlölsz minket, bűbájosokat.
- Hogyne gyűlölnélek, - vágott a Nagy Bűbájos szavába a Föld Szelleme, - amikor belekontárkodtok az én munkámba. Többet akartok tudni nálam. Im, ezt még megmegbocsátom, de azt soha meg nem bocsátom nektek, hogy hét esztendővel ennek-előtte, holdtöltekor, elraboltátok tőlem legkedvesebb kutyámat, a Mindentudót.
- Oh, hatalmas Föld Szelleme, megesmérem, hogy van okod a gyűlöletre, de nem maradtál adósunk, mert te nevelted fel a csudafát Tündérországban, s most neveled a másikat Mirkó király országában. Ahol pedig ezek a fák felnőnek, ott vége a mi hatalmunknak.
Hej, Szűz Mária, Szent József, akkorát kacagott most a Föld Szelleme, hogy csak úgy táncolt belé az üvegterem, s szegény Szikra két kézzel kapaszkodott belé a Nagy Bűbájos zsebébe, hogy ki ne repüljön onnét.
- Hát, ezt jól eltaláltam, úgy-e, Nagy Bűbájos? Nem is nyugszom meg addig, amig annyi csudafa nem nő, hogy valamennyien vissza nem húzódtok Bűbájos-országba, ott aztán tőlem bűbájoskodhattok, ahogy nektek jólesik. De nincs időm arra, hogy veled fecsegjek, mondd el szaporán, hogy miért jöttél, mert azt tudom, hogy nem jó kedvedből jöttél ide.
- Azért jöttem, - mondá a Nagy Bűbájos - mert vissza akarom adni neked a te Mindentudó kutyádat, hadd legyen vége köztünk az örökös háborúskodásnak.
- Úgy? Visszaadod? - kacagott hangosan a Föld Szelleme - aztán mi kéne érte?
A Nagy Bűbájos erre kevés szóval elmondta, hogyan lett virággá Bűbájos a csudafán, s kérte a Föld Szellemét, hogy szabadítsa meg őt s ennek fejében visszaszerzi a kutyáját.
Mély hallgatásba merült a Föld Szelleme, végre aztán megszólalt:
- Hát jó, teljesítem kérésedet, mert Mindentudó kutyám ezer Bűbájosnál is többet ér. Nem szívesen teszem, mert hiszen azért ajándékoztam meg Tündérországot a csudafával, hogy megmenekedjen tőletek. De nyisd ki a füledet s hallgass ide: ha még egyszer valamelyitek a lábát Tündérországba beteszi, hozzám ugyan hiába jöttök, kis ujjamat sem mozdítom azért, aki oda merészkedik.
- Hallottam szavaidat, Föld Szelleme, minden szavad parancs nekem s parancs az összes bűbájosoknak. De hát gyerünk gyorsan, mert, ha sok időt vesztünk, hiába szabadítjuk meg ezt a szerencsétlen Emberfiát, a szabadulásból nem sok haszna lesz.
- És én Mindentudó kutyámat mikor kapom meg? - kérdezte a Föld Szelleme.
Mondá Nagy Bűbájos ünnepélyesen:
- Abban a pillanatban, amelyben előttem áll az Emberfia, melletted fog sündörögni, ugrándozni a Mindentudó is.
Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitálistartalom-fejlesztési
és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése