ÍRTA:
BENEDEK ELEK
Föld Szelleme. (2. rész: Szavak száma: 680)
A Nagy Bűbájos most felállt és a kemencéhez lépett, a tüzet eloltotta, a falról leakasztott egy durvaszövésű kék köpenyeget, a kamrából kihozta a varázspálcáját, aztán az ajtó mellett fekvő tányérszemű kutyához lépett. Mélyen aludt a kutya, mint a fekete föld, rettentő vastag szemhéjai mint valami vastag bőrfüggönyök takarták el a szemét, veres szájából két hatalmas fog ágaskodott ki, szörnyű nagy körmű lábai meredten nyultak végig a földön. A Nagy Bűbájos a varázspálcájával jól fejbe sujtotta a kutyát, s Szikra azt hitte, hogy nem lát jól, újra meg újra megdörzsölte a szemét, de hiába dörzsölte, mert csak azt látta, amit először látott: a tányérszemű kutya eltünt nyomtalan, s helyén egy szürke pamutgombolyag hengergett a földön. A Nagy Bűbájos felvette a gombolyagot, a zsebébe dugta, aztán mintha az egész dologban nem lett volna semmi csudálatos, Szikra felé fordult és mondá:
- Hát ezzel csak készen volnék, indulhatnék a nagy útra, de mit csináljak veled, te aprólék, te?
Hej, de elmelegedett erre Szikra! Bizony semmi kedve sem volt arra, hogy ő is gombolyaggá, vagy ki tudja, mivé változzon. Mélyen meghajolt a Nagy Bűbájos előtt, aztán fejét kérően emelte rá:
- Oh, Nagy Bűbájos, engedd, hogy maradjak meg a saját bőrömben. Még igen kevés ideje, hogy benne járok, se nem szorít, se nem bő, éppen én hozzám illő. Aztán, ha meghagysz a bőrömben s magaddal viszel, mennyi mindent láthatnék, hallhatnék, tapasztalhatnék a te társaságodban! Oh, engedd meg, Nagy Bűbájos, hogy bujjak a zsebedbe. Esküszöm az én kedves gazdám életére, hogy bármi történjen útközben, meg nem ijedek, meg sem pisszenek.
A Nagy Bűbájos egy kicsit elgondolkozott, aztán vállatvont:
- Hát jól van, te aprólék, én nem bánom, bújj a zsebembe, de aztán a te bajod, ha valamihez hozzálapítlak, vagy amikor a zsebkendőmet keresem, kirántlak és földre pottyantlak. Igen, igen, hát csak bújj a zsebembe s induljunk, mert telik, múlik az idő, már pedig nagy út áll előttünk.
Szikra felkapaszkodott a Nagy Bűbájos zsebébe, de mielőtt belebújt volna, alázatosan megkérdezte:
- Ne haragudj a kérdésemért, oh, Nagy Bűbájos, de szeretném tudni, hová s merre viszel?
- Hallod-e, - ráncolta össze a homlokát a Nagy Bűbájos - ha már most elkezded a kérdezősködést, mogyoróvá varázsollak, - de amikor látta Szikra megszeppent arcát, jóságosan hozzátette:
- A Föld Szelleméhez megyünk, aprólék, mert ő az egyetlen, aki megszabadítja a te gazdádat.
Szikra most már nagy örömmel ugrott bele a Nagy Bűbájos zsebébe, amely olyan mély volt, hogy még a sapkájának a csücske sem látszott ki belőle. Bizony, nem esett valami kényelmes ülés ebben a zsebben, mert temérdek mákhéj, vastag pókláb s a jó ég tudja, még mi minden volt benne. Bezzeg szurták, szurkálták, izgatták szegény Szikrát ezek, de nem sokáig türte, egykettőre kihajigált mindent a zsebből, s mialatt a Nagy Bűbájos eloltotta a tüzet és gondosan bezárta a varázslószoba ajtaját, azalatt Szikra jó nagy lyukat hasított a zseben, éppen a szeme tájékán s mindjárt ki is könyökölt rajta, akárcsak egy valóságos ablakon. Hát hiába vágott magának ablakot, mert amint a Nagy Bűbájos kilépett az ajtón, olyan sűrű sötétség fogta körül, hogy fejszével lehetett volna vágni azt. A Nagy Bűbájosnak azonban nem sokáig tartott ez az út ebben a rettenetes sötétségben, egykettőre kint voltak a Sárga sziklán, amelyről a hó egészen eltisztult, amíg ő a Nagy Bűbájos szobájában aludt. Szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól Szikrának, s bár megigérte a Nagy Bűbájosnak, hogy pisszenni sem fog, nagy csodálkozásában összecsapta a tenyerét s felkiáltott a Nagy Bűbájoshoz:
- Oh, Nagy Bűbájos, oh, mindent tudó mester, hogyan lehetséges az, hogy tegnap még derekamig ért a hó, s ma már nyoma sincs, de sőt, mindenfelé sarjadzik, zöldel a fű?
Elkacagta magát a Nagy Bűbájos, de úgy kacagott, hogy egész teste táncolt belé, táncolt a zseb is, benne Szikra is, aztán, amikor jól kikacagta magát, mondá:
- Rég volt az a tegnap, te aprólék, amikor te énhozzám jöttél. Nem háborgattalak alvásodban addig, amíg be nem köszönt a tavasz, mert a Föld Szelleméhez csak akkor lehet bejutni, egész télen át alszik, s alvásában senki léleknek nem szabad megzavarnia. No, meg aztán egyéb sem kellett volna nekem, mint hogy egész télen át hallgassam a te fecsegésedet, locsogásodat.
Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitálistartalom-fejlesztési
és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése