ÍRTA:
BENEDEK ELEK
Föld Szelleme. (1. rész: Szavak száma: 649)
Nagy Bűbájos varázslószobájának
ablakán haloványan szürődött be a reggeli napsugár. Szikra lassanként ébredezni
kezdett a mély álmából, körülnézett, dörzsölte szeméből az álmot. Most már
tudta, hol van, s hirtelen lepattant a kemence padkájáról. Ujra meg ujra
körülnézett a szobában Szikra, szeme mind a Nagy Bűbájost kereste, de a nagy
karosszék, amelyben előző este ült a Nagy Bűbájos, üres volt, ajtó, ablak
becsukva s olyan mélységes mély csend a szobában, hogy Szikra valósággal
reszketett a félelemtől. Nemcsak félelmet, de nagy éhséget is érzett, de hiába
dugta bele az orrát a tégelyekbe meg a fazekakba, sehol sem talált ennivalót.
Egy egész sereg fazékban gyíkbőrök áztak, aztán több fazékban patkányfogak
voltak fodormentalevéllel letakarva; volt egy sereg fazék, amelyek
denevérszárnyakkal voltak tele. Isten tudja, hogy mi volt a többiben, mert
Szikra a többibe nem is nézett bele: úgy émelygett, hogy valósággal forgott
vele a világ. Búsan ült vissza a kemence padkájára, s már a körmét rágicsálta
nagy kínjában, amikor egyszerre nehéz léptek zaja hallatszott kivülről, aztán
egyszerre csak nagy dördüléssel félrecsapódott az ajtó és belépett azon a Nagy
Bűbájos, s mögötte kullogott alázatosan a tányérszemű kutya.
- No, te aprólék, - mennydörgött a Nagy Bűbájos hangja, ám a hangjában nyoma sem volt a haragnak, nyájasan nézett Szikrára - kinyitottad-e a pislogódat?
Szikra már egy szikrát sem félt a Nagy Bűbájostól, megszokta arcának a rútságát, hangjának a mennydörgését, most is jókedvűen, bátran pattant fel a kemencepadkáról, a Nagy Bűbájos előtt mélyen meghajtotta magát s mondá:
- Adjon Isten jó reggelt, Nagy Bűbájos! Kinyitottam bizony a pislogómat, de mi tűrés-tagadás, féltem egy kicsit ebben a nagy csendességben.
- Köszönd, hogy jó kedvemben találtál, te aprólék, - mondá a Nagy Bűbájos, s közben letelepedett a nagy karosszékbe, - mert bizony mondom, nem lett volna időd a félelemre. Látod-e azokat a tégelyeket, meg azokat a fazekakat?
Szikra arrafelé nézett, amerre a Nagy Bűbájos mutatott s pisze orrocskáját elfintorította.
- Csak nem pácoltál volna engem is a patkányfogak közé oh, csodás kotyvalékok nagy mestere, ha véletlenül bal lábbal kelsz fel az ágyadból?
- Úgy? - komorodott fel egy kissé a Nagy Bűbájos. - Ugy látszik, belekukucskáltál a tégelyeimbe, te aprólék, te.
- Oh, Nagy Bűbájos, bocsáss meg nékem, de töltött káposztára fájt a fogam s azt hittem, találok valamelyikben. Hajh, keservesen csalódtam!
A Nagy Bűbájos arca most ismét barátságosan mosolygott, aztán belenyult feneketlennek látszó mély zsebébe, onnan piros, ropogós cipót huzott ki, meg egy akkora gombolyag turót, mint egy jó nagy labda.
- No, aprólék, egyél, - biztatta jóságosan a Nagy Bűbájos.
Hiszen nem kellett valami erősen biztatni Szikrát, mert zöldet-vöröset látott a szeme, muzsikált a gyomra rettenetesen, egy-kettőre asztal mellé telepedett s alig tekintett szét a Nagy Bűbájos: volt cipó, nincs cipó, volt túró, nincs túró.
- Oh, Nagy Bűbájos, bocsáss meg szegény fejemnek, - mondá Szikra, amikor már hült helye volt cipónak is, túrónak is, - megfeledkeztem rólad, s lám kenyeret is, túrót is elettem előled.
- Hát te mit gondolsz rólam, te aprólék, te, - vigyorodott el a Nagy Bűbájos arca, - azt hiszed, hogy én effélével élek? A te gazdád emberfia, annak holmi cipó, meg túró is jó, s jó a szolgájának is; de a Nagy Bűbájos, jegyezd meg magadnak, tüzes parazsat eszik s kigyóbőrből sajtolt bort iszik reá.
Szikra önkéntelen felszisszent a tüzes parázsra, a kigyóbőrből sajtolt borra pedig elfintorította pisze orrát.
- Már pedig én, - mondá alázatosan Szikra, - inkább eszem kenyeret s túrót s iszom utána friss forrásvizet. Igy élek én. amióta az eszemet birom.
- Tudom, fiam, tudom, - mondta jóságosan a Nagy Bűbájos, - hiszen azért hagytalak magadra, mert nem akartam, hogy lássad, mivel táplálkozom én. Nem akartalak a magam ételére-italára fogni tégedet.
Azzal kihuzott a zsebéből egy mázas korsót, letette az asztalra:
- Nesze, fiam, igyál, ihol a te italod.
Szikra jót huzott a korsóból, illedelmesen megköszönte Nagy Bűbájosnak a jóságát, aztán kiváncsian nézett föl rá, s várta, hogy mit határozott az ő gazdája dolgában.
Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitálistartalom-fejlesztési
és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése